Alföldi arcára fagyott a mosoly! Zokogva hagyta el az X-Faktor színpadát egy versenyzője

Alföldi Róbert két mentorlátjának kellett párbajoznia a 4. élő adásban.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az X-Faktor negyedik élő adásában fergeteges bulihangulatot kellett csapnia a versenyben maradt tíz versenyzőnek. 

Tóth Andi

Nem vallottak szégyent, a közönség és a mentorok is jól szórakoztak, egészen addig, amíg ki nem derült a párbajozni kényszerülők neve.

Mertek pofátlanok és nem jólneveltek lenni

Az est hangulatát Tóth Andi alapozta meg. A 15 éves lány már az első élő show-ban fölszántotta a színpadot. A mentorok szerint ezúttal is beindította a bulit, Istenes Bence szerint pedig igazán jó csajszi lett belőle.

Szabó Ricsi produkcióját hatalmas tapsvihar és a mentorok dicsérő szavai követték. Szikora szerint a mackós fiú mindent el tud énekelni, de nem minden áll neki jól, ez a dal viszont szerinte telitalálat volt.

A Spoon produkciója szinte osztatlan sikert aratott: Alföldi Róbert örült, hogy a fiatal srácok mertek pofátlanok és nem jólneveltek lenni, Szikora szerint a cuki fiúkból végre bevállalós srácok lettek. Little G azt mondta, a koreográfia neki is nagyon tetszett, de úgy érezte, az egy idő után túlságosan is előtérbe került, a ritmus szekció emiatt szét is esett. 

Jót tett a hazai málnalekvár

Benjinek a mentorok többsége szerint a tánc még nem erőssége, de a 16 éves srác hétről hétre egyre jobb. Még mentora, Alföldi is azt mondta, csak ámul, mennyire kinyílt és mi lett a zárt, finom fiatalemberből, akit először látott a válogató során.

Spoon

Jakab-Péter Izabella Alföldi szerint még soha nem volt olyan jó, mint a negyedik élő adásban. Szerinte jót tett a lánynak, hogy meglátogatta a húga, aki hozott magával egy kis hazai málnalekvárt. Little G úgy vélte, a szám nagyon illett a lányhoz, a színpadkép is gyönyörű volt és nagyon szépen felépítette a számot. Szikora annyit mondott: Izabella úgy felszabadult, mint Isaura.

A Tha Shudrasnak is tartogatott Szikora egy szóviccet: szemtelenül jól játszottak és arctalanul jók voltak. Alföldi elismerte, nagyon szereti az elmaszkírozott srácok zenéjét, de az énekesüktől most már kicsit többet várna.

Andelic Jonathan csak pozitív kritikákat gyűjthetett be. Tóth Gabi szerint amelyik dalhoz a srác hozzányúl, az Jotás lesz. Szikora kiemelte, hogy a fiatalember minden számban nagymestere az ún. forró pontoknak.

Nagy Richárd

Nagy Richárd bevállalta PSY Gangnam Style című slágerét koreaiul, amivel elnyerte a mentorok elismerését is. Nem csak jól énekelt, de laza is volt.

Horányi Juli a múlt heti párbaj után összeszedte magát és egy eddig ismeretlen arcát mutatta. Tóth Gabi nem gondolta volna róla, hogy ekkora partiarc, Alföldi szerint pedig iszonyatosan dögös volt, egy bombanő, aki szétszedte a színpadot.

Horányi Juli

Borbély Richárd produkciója után annyira sikítozott a közönség, hogy a mentorok alig tudtak szóhoz jutni. Szikorának ugyan kicsit sok volt a mosolygás, de elismerte, Alföldi harmadik Ricsije dögös csávó. Tóth Gabi annyira zavarba jött, hogy inkább meg se szólalt. Little G a katarzist hiányolta, de szerinte is jól énekelt a srác.

Alföldi négy mentoráltjáért izgulhatott

A bulihangulatnak a párbajozók nevének kihirdetése vetett véget. Horányi Julinak ezúttal nem kellett sokáig izgulnia, ő hagyhatta el elsőként a színpadot biztos továbbjutóként. Ahogy fogytak a nevek, úgy vált egyre biztosabbá, hogy megismétlődik a múlt heti verseny azon része, amikor az egyik mentor két mentoráltjának kellett párbajoznia. Alföldi Róbert négy versenyzőjével maradt utolsónak: Nagy Ricsi és Benji továbbjutottak, Szabó Ricsinek és Borbély Ricsinek viszont párbajoznia kellett.

Szabó Ricsi

Alföldi Szabó Ricsi mellett azt hozta fel érvként, hogy nem tudja kivonni magát a személyisége alól, Borbély Ricsi esetében pedig azt, hogy tiszta, sallangmentes és mély produkciókat mutatott, így végül az utóbbit vinné magával. Tóth Gabi a párbajdal alapján Szabó Ricsit küldte haza, míg Szikora a szíve szerint inkább Szabó Ricsit szerette volna látni a tehetségkutató további adásaiban. Little G a párbajdal alapján Szabó Ricsit küldte haza, így a fiú 3:1 arányú szavazattal az X-Faktor negyedik kiesője lett. A 21 éves srácot mindegyik döntős próbálta vigasztalni, annyira zokogott az eredményhirdetést követően.

Smink nélkül fel sem ismernéd az utcán! Az X-Faktor énekesnői megmutatták valódi arcukat

Nézegess képeket!

Elolvasom

Fotó: RTL Klub/Kovács Tamás

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük