Az X-Faktor mentorai nem kegyelmeztek a fiatal énekeseknek

Tegnap este két fiatal énekes is kemény kritikákat kapott az X-Faktor mentoraitól.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az X-Faktor múlt heti adásában Jáger Kingának és Ónodi Jánosnak kellett elbúcsúznia. „Még mindig rólad írok dalt” – tegnap este ByeAlex és a Slepp slágere volt a tematikája az X-Faktor negyedik élő showjának, amelyben a versenyzők az egyéni produkciók mellett duettekkel álltak színpadra.

Az első fellépő Gorbunov Dmitrij volt, aki fenséges hangulatot varázsolt a stúdióba, produkciójával pedig pillanatok alatt levette a lábáról a mentorokat. Opitz Barbara pedig nemcsak Tóth Gabi, hanem még Gáspár Laci szemeibe is könnyeket csalt előadásával - a zsűritagok állva tapsolták meg előadását.

Mata Ricsi

- Annyiféle ízben és műfajban képes vagy énekelni tökéletesen, hogy hozzád képest 10-15 éve pályán lévő énekesek egy csomóan nem tudnak semmit - dicsérte meg a fiatal énekesnőt ByeAlex. Harmadikként Fejes Szandra következett, aki a mentorok szerint most érkezett meg igazán a műsorba, a Ham Ko Ham pedig végre igazán felszabadult.

Ötödikként Mata Ricsi lépett a színpadra, aki kemény kritikákat kapott gyengén sikerült fellépése után a mentoroktól.

- Úgy éreztem ennél a bulis produkciódnál, hogy kezdek elaludni a közepénél, szóval ez egy kicsit elcsalós volt a számomra - fogalmazott ByeAlex, Gáspár Laci sokkal többet várt tőle, Tóth Gabi pedig azt mondta, hogy unta az előadását.

Vince Aliz Liza szintén nem teljesített jól, a mentorok pedig egyáltalán nem kímélték rosszul sikerült előadását.

- Nem volt benne erő - mondta ByeAlex, Gáspár Laci pedig még keményebben fogalmazott, amikor közölte: sokkal jobban tetszett volna neki az előadás, ha nem lenne füle, mivel képtelen volt túllépni azon, hogy nem a hamis, hanem a tiszta hangokat kellett keresnie.

Vince Aliz Liza és Fejes Szandra párbajozott

Az egyéni produkciókat követően duetteket adtak elő a versenyzők. Vince Aliz Liza Gorbunov Dmitrijjel, Mata Ricsi a Ham Ko Hammal, míg Opitz Barbara Fejes Szandrával állt színpadra.

A beérkezett szavazatok alapján végül Fejes Szandrának és Vince Aliz Lizának kellett párbajoznia a továbbjutásért. A mentoroktól két-két szavazatot kaptak a versenyzők, így végül a borítékban rejlő nézői szavazat döntött: Vince Aliz Lizának ért most véget a verseny.

Fotók: RTL Klub

Szolid barnából dögös bombázó - Az X-Faktor énekesnőjét így átalakították

Képes összeállításunkban megnézheted az X-Faktor 2016-os szériájának énekesnőit a műsor előtt és azok után, hogy a stylistok kezelésbe vették őket - kattints a fotókért!

Szolid barnából dögös bombázó - Az X-Faktor énekesnőjét így átalakították

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük