
Weisz Fannit többször is megcsodálhattuk már a képernyőn - a bájos siket lány fellépett Rúzsa Magdival a Megasztár ötödik szériájában, idén pedig ő nyerte el a Szépségkirálynő produkció közönségdíját.

Ráadásul úgy tűnt, a magánélete is rendben van, hiszen nyáron még arról szóltak a hírek, mekkora az egyetértés a 18 éves lány és kedvese, Lázár között.
Ezt a harmóniát szerették volna megmutatni a világnak azzal, hogy megjelentettek egy közös videoklipet, amelynek hanganyagát a fiú és együttese, a Dirty Slippers készítette.
Ezért is keltett megdöbbenést, amikor a napokban kiderült, Fanni és barátja szakítottak egymással.
Egy közeli ismerősük szerint problémáik már néhány hónapja elkezdődtek. Állítólag sűrű teendőik közepette kevés idejük jutott egymásra, és nem tudtak annyit együtt lenni, amennyit szerettek volna.
Mindemellett azonban az is nézeteltérést szült, hogy a fiatalember nem egyszer barátnője nevét felhasználva igyekezett népszerűsíteni zenekarát.
Weisz Fanni nem cáfolta a szakítás tényét, ám nem is nyilatkozott a témában.
Az énekes azonban megerősítette a hírt, elmondása szerint egy hónapja került sor a fájdalmas búcsúra, amelyet a siket szépségkirálynő kezdeményezett.
A Dirty Slippers frontembere szerint nem tudták már összeegyeztetni a munkát és a magánéletet, emiatt döntöttek a szakítás mellett.
Pedig megismerkedésük után nem sokkal már az eljegyzésre is sor került, az esküvőt pedig egy évvel későbbre tervezték. Lázár szándékainak komolyságát mutatja az is, hogy törekedett a jelbeszéd minél tökéletesebb elsajátítására.
Mindenesetre Weisz Fanninak nincs ideje szomorkodni, hiszen modellmunkái mellett igyekszik eleget tenni jótékonysági felkéréseinek is.
Fotó: Facebook/Kabáth Dóra
Szabó Zsófi is tiszteletét tette a Búsuló Juhász étteremben megrendezett farsangi bulin. A Jóban Rosszban sztárja elárulta, nem csak a sorozat jelenti számára a színészi karriert.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj narancsbőr ellen ampulla csomagot a csodaszép bőrért! |
| Színesítsd meg az életed 100 000 forint költőpénzzel! |
