kisebb normál nagyobb
Címoldal   /   Hazai sztár   /  

Urbán Zsófia meghalt

Még csak 33 éves volt! Tragikusan fiatalon hunyt el a magyar énekesnő
A részletek

Elhunyt Urbán Zsófia, a Soffi zenekar 33 éves énekesnője.

Forrás: Femina.hu

Tragikusan fiatalon, mindössze 33 évesen hunyt el a Soffi punk-rock zenekar énekesnője. Urbán Zsófia 2014. augusztus 17-én halt meg.  

Az énekesnő már évek óta méhnyakrákkal küzdött, kivették a méhét, és sugárkezeléseket kapott. 2013 novemberében, amikor az első orvos közölte vele, már nincs remény a felépülésre, Márpedig én ebbe nem halok bele! címmel blogot kezdett el írni. A lesújtó orvosi diagnózis után ugyanis úgy döntött, nem hagyja el magát, felveszi a harcot a gyilkos kórral, és azon túl, hogy elmegy a javasolt orvosi kezelésekre, meghallgatja mások tapasztalatait, és kipróbál mindent, ami a felépülést segítheti. 

"33 éves vagyok, és méhnyak rákom van. Amikor az első orvos közölte velem, hogy nincs tovább, elhatároztam, hogy nem fogok ebbe belehalni. Tartson velem kedves Olvasó ezen az úton, amíg én felkenem az arcomra a harci festéket, és megküzdök a rákkal!" - olvasható blogja üdvözlő szövegében magyarul és angolul. 

Utolsó bejegyzését június 1-jén írta az egyik kezelés után, amikor közölték vele, ismét rákos sejteket találtak a szervezetében.

"Félreértés ne essék, nem halványultak a harci festékek az arcomon, kész vagyok megküzdeni vele és nem félek tőle, csak éppen a fegyveremet nem találom valahogy. De megkeresem. És jaj Neki, ha megtalálom!" - zárta a sorait. A küzdelmet vasárnap hajnalban elveszítette, halálhírét a blogjában közölte családja.

Fotó: Soffi/Sugarpunk

Magyar sztárok, akik 2014-ben hunytak el

Az idei évben már számos hazai hírességtől kellett örökre búcsút vennünk. Ők azok, akik már nincsenek köztünk.

Magyar sztárok, akik 2014-ben hunytak el
Magyar sztárok, akik 2014-ben hunytak el
Az elmúlt években elhunyt legendás szinkronhangokMagyar sztárok, akik 2015-ben hunytak elLegendás szinkronhangok, akiktől 2015-ben örökre búcsút vettünkMagyar sztárok frizuraváltásaiMagyar sztáresküvők 2014-benMagyar sztárok, akik 2014-ben mentek szétA 2014-es VIVA Comet sztárpárjaiA 2016-os Playboy-gála sztárjaiA 2016-os Glamour-gála szerelmespárjaiA 2016-os Glamour-gála sztárjai

3 hozzászólás
solymikata       2014-08-19 10:16
4.
Szörnyű tragédia, szörnyű betegség! De van már oltás ellene. Igaz, csak pár éve létezik.
Szetti       2014-08-19 08:45
3.
Borzasztó tragédia! Őszinte részvétem... De Zsófi nemcsak fiatal volt, hanem egy nagyon csodálatos ember is! Olvassátok el a blogját, mindenki csak tanulhat tőle...
obsitos       2014-08-19 06:41
2.
Nem ismertem sem Őt, sem a zenéjét; de egy fiatal élet elvesztése mindenképpen TRAGÉDIA ! Őszinte részvétem minden hozzá közel állónak !!!

Búcsú Bajor Imrétől

Családja, kollégái és a közönség is gyászolja elhunyt Bajor Imrét.
Hazai sztár

Robin Williams és Bajor Imre meghalt

Egy héten belül hunyt el a világhírű színész, Robin Williams és magyar szinkronhangja.
Hazai sztár
Érte rajong Zséda évtizedek óta

Az M1 Legenda című műsorában az énekesnő a nagy sikerű Iskolatáska dalt is elénekelte - más népszerű Demjén slágerek mellett. A magyar legenda dalait, már gyerekkora óta szívesen hallgatja, közel állnak hozzá.

Dátum: 2013. október 5.
Készítette: Femina.hu
Sztárlexikon
hirdetés
hirdetés
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit.