37 évesen elhunyt a magyar színésznő! Két kicsi gyereket hagyott hátra

Elhunyt Topor Rita, a Stúdió K Színház fiatal színésznője.

Tragikusan fiatalon, mindössze 37 évesen távozott az élők sorából Topor Rita színésznő.

Az 1978 augusztusában született színésznő halálhírét a Stúdió K Színház a Facebook-oldalán tette közzé. Topor Rita két kisgyereket hagyott hátra.

"Búcsúzunk színházunk művészétől

Topor Rita
1978-2016

Egy anya a gyerekeit hagyja élete tanújául a világra, ha el kell búcsúznia. Aki nem csak anya, hanem színpadi szerepeinek szülője is, mint TOPOR RITA, emlékül hagyja a Stúdió K Színház társulatának és közönségének azokat az erős és tiszta tekintetű alakokat is, melyeket saját testéből, gondolataiból, érzéseiből, fiatal életének élményeiből, néha keserveiből, gyúrt össze és hozott világra. Garcia Márquez, Forgách András, Samuel Beckett, Zalán Tibor, Balla Zsófia, Békés Pál darabjainak hősei és esendő asszonyai most már örökre az ő vonásait hordozzák. Termékenyen élt, türelemmel távozott.

Nyugodjék békében!

A búcsúztatásra 2016. február 12-én 13 órakor kerül sor a maglódi köztemetőben. Akik szeretnék elkísérni utolsó útjára, egy szál virággal megtehetik" - olvasható a Facebookon.

Fotó: Facebook/Stúdió K Színház

Magyar sztárok, akik 2015-ben hunytak el

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük