kisebb normál nagyobb
Címoldal   /   Hazai sztár   /  

Teszári Nóra szakított

Elvesztette állását, és párjával is szakított az RTL Klub műsorvezetője
A részletek

Teszári Nóra 2016-ban már nem vezet műsort az RTL Klubon.

Forrás: Femina.hu

Teszári Nóra szakított párjával, majd az állását is elveszítette, mégsem került padlóra.

A vörös hajú műsorvezető bizakodóan néz elébe a 2016-os évnek, nincs elkeseredve.

Véget ért a 8:08 - Minden reggel

A 2015-ös év végén nemcsak az MTVA okozott meglepetést azzal, hogy megvált Jakupcsek Gabriellától, az RTL Klub megszokott műsoraitól és műsorvezetőitől is elbúcsúzhattak a nézők. 

December 22-én kiderült, hogy a jövőben már nem láthatják a nézők képernyőn a Reflektor című műsort, illetve annak műsorvezetőjét, Adát, valamint az Ízes élet Mauthner Zsófiával, továbbá az RTL Klub reggeli műsora, a 8:08 - Minden reggel Teszári Nórával  és Somogyi Zoltánnal sem jelentkezik már 2016-ban.

Váratlan kirúgásról esetükben nem volt szó, a határozott szerződések lejártak, a műsorvezetők pedig jó ideje tudták, hogy a 2013 tavaszán indult műsoroknak nem lesz folytatása.

Teszári Nóra, aki több csatornánál, köztük a köztévénél  is megfordult már, nem omlott össze, átélt már hasonló helyzetet. A változást pozitívan fogja fel: több ideje lesz a gyerekeire, és azokra az esti programokra, amit a műsorra való készülés és a korai kelés miatt évekig nem tudott beiktatni a naptárjába.

Teszári Nóra számára duplán újrakezdés a 2016-os éve: nemcsak a hivatás, de a magánélet terén is új lappal indul, néhány hónappal ezelőtt ugyanis szakított a párjával, akivel másfél évig voltak együtt.

Fotó és címlapkép: RTL Klub/Sajtóklub

Ő az RTL Klub legjobb lábú nője

Az RTL Klub műsorvezetője irigylésre méltó, csodás lábakkal rendelkezik, nem véletlenül nagy gyengéi a cipők - egy stylist befolyásának köszönhetően még pink színű is van neki - árulta el a Feminának.

3 hozzászólás
radica947       2016-01-28 14:12
4.
Nekem a legkevésbbé az "Ízes Élet" fog hiányozni, rémes volt az a nő, hogy állandóan papolt, és akkor azonnal megállt a kezében a kanál, egy rántottát fél óra alatt csinált meg.
nairam       2016-01-21 19:10
3.
Szerintem kifejezetten nem oda való volt! Ezzel a lekezelő okoskodással, "rádiós arccal" nem fog hiányozni. Mindemelett sok sikert neki!
solymikata       2016-01-21 10:20
2.
Kedvelem Nórát. Szimpatikus jelenség. De bár egyszer nekem lenne olyan állásom, amit ha elvesztek, csak a szabaddá válr idővel kellene törődnöm. :-D

Gál Petra RTL Klub műsorvezető

Szabó Zsófi helyett vezeti az RTL Klub Story Extra című műsorát.
Hazai sztár

Gönczi Gábor távozik az RTL Klubtól

Az RTL Klub ma sajtóközleményben tudatta, hogy Gönczi Gábor otthagyja a csatornát.
Hazai sztár
Az RTL Klub Liptai Claudiája

Teszári Nóra is egy vörös hajú, feltűnő jelenség, mint amilyen Liptai Claudia volt - vele ellentétben a 8:08 - Minden reggel műsorvezetője nem enged a frizuráján változtatni. Azt is elárulta, mi a legnehezebb a reggeli készülődés során.

Dátum: 2013. szeptember 12.
Készítette: Femina.hu
Sztárlexikon
    hirdetés
    hirdetés
    Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit.