
Megszokhattuk már, hogy a FEM3 csatornán futó Másképpen - Beszélgetések Joshi Bharattal című műsorban hazánk sztárjai olyan történeteket osztanak meg a nézőkkel, amelyeket korábban sehol sem hallhattunk.

A közelmúltban Joshi Bharat Tatár Csillával beszélgetett, aki többek között elmesélte gyerekkorának egyik meghatározó és traumatikus élményét is az indiai származású műsorvezetőnek.
- Ami ilyen meghatározó élmény volt, hogy általános iskolában amikor egyszer mentem haza, akkor engem az utcán nagyon megvertek - kezdte vallomását a TV2 csinos sztárja.
Ami a pontos részleteket illeti: egy osztálytársnőjével tartott éppen hazafelé, véleménye szerint pedig a tipikus belekötés áldozata lett, két nagyobb lány ugyanis átkiabált neki az út túloldaláról, hogy na mit szóltál be.
- Nyilván semmit, mentünk az úton. Azt osztálytársam úgy gondolta, hogy ebből a szituációból ő most kivonul, és elment. Én meg nem mentem el, és nem is kiabáltam, nem is sírtam, nem is üvöltöttem, tekintettel arra, hogy semmi esélyem sem volt, egyszerűen hagytam, hogy megverjenek - folytatta.
A 28 éves műsorvezetőnő nem titkolta el, hogy elég alaposan helyben hagyták, az arca például tiszta lila volt az ütésektől, de nem került kórházba, és maradandó sérüléseket sem szerzett.
Elmondása szerint nagy teljesítmény volt a részéről, hogy sikerült elfojtani érzéseit, ez pedig későbbi viselkedését is befolyásolta.
Nagyon nehezen ment neki ugyanis érzelmei kifejezése, ezért például jégkirálynőnek nevezték azok a régi kollégái, akik nem annyira ismerték, mint közeli barátai.
Fotó: TV2 Sajtószoba
A Femina stábja Oroszlán Szonjával készített exkluzív riportot a 2010-es Glamour-gálán, minek során megpróbáltuk kideríteni, mi lehet elbűvölő szépségének és egyedülálló tehetségének a titka.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj 70 000 forint értékű, csúcsminőségű Gorenje terméket! |
| Nyerj szalon minőségű hajdúsító sampont és hővédő hajhabot! |
