Legyőzte a rákot a magyar színésznő! Most csak úgy sugárzik a boldogságtól

Fotókon Tallós Rita

Tallós Rita a héten lett 53 éves.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Tallós Rita a napokban ünnepelte 53. születésnapját, amely számára sokkal többet jelentett, mint másoknak, akik ebbe az életkorba lépnek. 

A színésznő ugyanis komoly betegséggel küzdött az elmúlt években, csak férjének és fiának köszönheti, hogy egyetlen percre sem uralkodott el rajta a pánik és a halálfélelem.

Legyőzte a mellrákot

Tallós Rita 2012 őszén tudta meg, mellrákja van. Meglepő, de éppen egy olyan színházi előadás után, amelyben egy csakugyan mellrákkal küzdő nőt alakított.

Már az első pillanatban eldöntötte, nem fog belehalni a betegségbe, nem is gondolt rá. A kemoterápiás kezelések után mindig keresett magának valami hétköznapi elfoglaltságot, hogy átlendüljön az ilyenkor szokványos, de nehezen tűrhető levertségen. Gyakran főzött például.

A gyógyuláshoz összesen 6 kemoterápiára és 25 sugárkezelésre volt szüksége, kihullott a haja és gyakran napokig nem tudott semmit csinálni.

A diagnózis után két évvel azonban már nagyon jól érezte magát, korábbi egyenes haja helyett göndör fürtjei nőttek, ami férjének is nagyon tetszik. 

Ma már tünetmentes és boldogan ünnepelte 53. születésnapját, amelyről képeket is mutatott a Facebook-oldalán. Ide aztán özönleni kezdtek a jókívánságok a barátoktól és a rajongóktól egyaránt.

- De szép vagy szülinapos!!!! - írta egyikük.

- Mikor lehet már látni a tévében, kedves? - kíváncsiskodott egy másik.

Nem verte nagydobra! Piros csipkeruhában ment férjhez a magyar színésznő

Nézegess képeket!

Elolvasom

A színésznő nagyon meghatódott az őt körülvevő hatalmas szerettettől, ezért egy néhány soros bejegyzésben köszönte meg mindenkinek, aki gondolt rá.

- Nagyon köszönöm minden barátomnak,ismerősömnek és ismeretlen szimpatizánsnak a sok kedves születésnapi köszöntést! Nagyon meg vagyok hatva,hogy ennyien gondoltatok rám!!! Nagyon köszönöm!!!!! Nagyon sokat jelent nekem!! Csók: Rita - üzente az őt kedvelőknek.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Tallós Rita és férje jelenleg az Egyesült Államokban vannak, ugyanis fontolgatják, hogy kint telepednek le.

Fotó: Red Lemon, Facebook/Tallos Rita

Ezt is szeretjük