Vitray Tamás a magyar média egyik legkiemelkedőbb alakja, a rádió és tévé világában is otthonosan mozog.
Vitray Tamás 1932. november 5-én született Budapesten, Neufeld Tamás néven. 1952-ben érettségizett a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, majd díszletmunkásként dolgozott a Magyar Néphadsereg Színházában.






Az ötvenes évek második felében kezdett tanulni angol sajtó szakon az Idegen Nyelvek Főiskoláján. Később a Honvédelmi Minisztériumban kapott állást fordítóként, de rövidebb ideig a Magyar Rádió és a Kínai Népköztársaság Nagykövetsége is alkalmazta.
Nem tudta, hogy élő felvétel részese
A magyar nézők először 1958. augusztus 5-én láthatták, amikor angoltudása miatt felkérték, hogy amerikai atlétákkal készítsen interjút. Több szempontból is legendás volt tévés bemutatkozása - egyrészt azért, mert a nagy testmagasság-különbség miatt sámlira kellett állnia, másrészt azért, mert nem tudta, hogy az egész műsort élőben közvetítik.
Vitray egy évvel később lett a Magyar Rádió és Televízió Sport rovatának belső munkatársa, 1963-ben pedig megszerezte sportszervezői diplomáját a Testnevelési Főiskolán. A hatvanas évektől kezdődően több tucat külföldi sportmérkőzésnek volt a magyar kommentátora, a hazai nézők körében osztatlan sikert aratott.
Műsorvezetőként is népszerű lett
A hetvenes évek során rábízták többek között A hét és a Fórum című tévéműsorok vezetését, de hosszú időn keresztül találkozhattunk vele a Telesportban is, ahol számos világverseny helyszíni riportereként számolt be az eredményekről.

A mai napig dolgozik: a Kibicek című heti műsorában a Digin nem csak az aktualitásokról, hanem a sportot érintő globális kérdésekről is szót váltanak, emellett tanít a Színművészeti Egyetemen is.
Vitray Tamás évtizedek óta Kállai Bori színésznő férje, fogadott lánya pedig Fonyó Barbara, aki egyik interjújában elmesélte, eleinte nem nagyon örült annak, hogy Vitray udvarol édesanyjának, ám most már úgy tekintenek egymásra, mintha vér szerinti rokonok lennének. Két fia született első házasságából, Tamás és Péter.
Tetszett Vitray Tamás? Íme, még több népszerű tévés a Feminán:
Ilyen volt, ilyen lett: Szujó Zoltán »
Ilyen volt, ilyen lett: Jáksó László »
Ilyen volt, ilyen lett: Erős Antónia »
A legendás riportert, újságírót és műsorvezető egyedülálló munkásságát többek között Pulitzer-életműdíjjal, valamint Prima Primissima- és Kossuth-díjjal ismerték el. A Mensa HungarIQa tagja. 2012. június 1-én Budapest XIII. kerületének díszpolgára lett
Fotók: Europoress





