
Rudolf Péter 1959. október 15-én látta meg a napvilágot Budapesten, de gyermekkorát vidéken: Őrszentmiklóson, Vácdukán és Vácott töltötte. Bevallása szerint már kiskorában szeretett szerepelni, ötévesen verseket szavalt az óvodában. Érettségi után jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1983-ban szerezte meg a diplomát.






Hamar belecsöppent a filmek világába, először a Cha-cha-chában láthattuk, ahol többek között Tallós Rita és Eszenyi Enikő voltak a partnerei. Ekkoriban forgatta a Sándor Pál rendezte Szerencsés Dánielt, ahol olyan nagy színészek társaságában bizonyította tehetségét, mint Törőcsik Mari, Margitai Ági, Garas Dezső vagy Kern András.
Még 1983-ban csatlakozott a Vígszínház társulatához, ahol 1998-ig szórakoztatta a nagyérdeműt, azóta szabadúszó. Karrierje során a legkülönbözőbb szerzők darabjaiban mutatja meg tehetségét, Shakespeare-től Gorkijon át Presserig.
2001-ben leforgatta az Üvegtigrist, amelynek nemcsak a főszerepét játszotta el, hanem a rendezői feladatokat is ellátta. A film hatalmas sikert aratott Magyarországon, így öt év múlva elkészült a második rész is. Emellett a 2009-es Szuperbojz, illetve a 2010-es Igazából apa is a szereplői között jegyzi.
Humorérzékét és bravúros improvizációs képességeit a Beugró című televíziós műsorban kamatoztatja, de színházi rendezőként is sikeres, a Keleti Pu. című darab szintén az ő munkáját dicséri.

Pályafutása során rengeteg alkalommal elismerték tehetségét: 1991-ben Jászai Mari-, 1995-ben Ajtay Andor-díjat adományoztak neki, 2002-ben pedig kiváló művésznek választották.
Ami a magánéletét illeti, két évtizede él példás házasságban Nagy-Kálózy Eszter színművésznővel. Három gyermeket nevelnek: Flóra, Nagy-Kálózy előző házasságából, 1987-ben született, a két közös gyerkőc közül Olivér 1991-ben, Szonja pedig 1994-ben jött világra.



| Nyerj új, formabontó csomagot a TEKA-tól a tökéletes konyháért! |
| Nyerj narancsbőr ellen ampulla csomagot a csodaszép bőrért! |
| Nyerj exkluzív púdert, rúzst és körömlakkot a nyár színeiben! |
| Ezek a világsztárok koncerteznek nálunk nyártól! |
| Különleges családi hétvége! A gyerkőcök imádni fogják! |
| Válassz tisztasági betét helyett egy jobb megoldást! |
| Egy ásványi anyag a sikeres fogyókúrához |
