Nagy Zsoltot a többség a Kontroll és a Szezon című sikerfilmekből ismeri, pedig a sármos színész a színpadon is évek óta aktív.
Nagy Zsolt 1976. április 26-án látta meg a napvilágot Kisvárdán. Gyerekkorában még kamionos, focista vagy tanár akart lenni, gimnazistaként aztán belekóstolt az irodalom és a színjátszás világába, és színésznek állt - a Panda nevű színjátszókörben bontogatta szárnyait.






Miután a Bessenyei György Gimnáziumban leérettségizett, a Színház- és Filmművészeti Főiskolára jelentkezett, ám elsőre nem vették fel, így a békéscsabai Jókai Színház társulatához csatlakozott, ahol Gáspár Tibortól tanulta meg a szakma alapjait.
Francia filmmel kezdte
Két év tapasztalatával a háta mögött bejutott a Színművészeti színész szakára, Kerényi Imre osztályába, de saját bevallása szerint a legnagyobb hatást Zsótér Sándor tette rá. Harmadéves volt a főiskolán, amikor csatlakozott a Schilling Árpád vezette Krétakörhöz.
Diplomáját 2000-ben kapta kézhez, és még ebben az évben a Jadviga párnájában, a Nexxtben és a Citromfejben kapott kisebb szerepeket. Tehetségére külföldön is hamar felfigyeltek: Párizsban játszott a Krétakörrel a Woyczek című darabban, amikor Philippe Grandrieux francia rendező felajánlotta neki Az új élet című dráma egyik főszerepét. A filmet nálunk a Titanic Filmfesztiválon mutatták be, a közönség vegyes érzelmekkel fogadta.
Folyamatosan színpadon
2003-ban a Kontrollban láthatták a rajongók - BKV-ellenőrként megismerte arcát a nagyközönség -, majd egy évvel később került a mozikba a Szezon, ahol többek között Hámori Gabriella, Rezes Judit és Nagy Ervin voltak a partnerei. A 2005-ös Csak szex és más semmiben egy jelenet erejéig ismét magára ölthette az ellenőrruhát.

A 2007-es Zuhanórepülésben a börtönből szabadult Theo figuráját keltette életre, egy évvel később pedig a filmszemlés Intim fejlövésben tűnt fel, a közel négy éven át forgatott Kolorádó Kid 2009-ben került a mozikba. 2010-ben Hámori Gabriellával és Kulka Jánossal játszott együtt Bergendy Péter A vizsga című alkotásában, mely az 1956-os időszakot dolgozza fel egy szerelemi történetre fókuszálva. 2011-ben az Ádám pincéje című kisjátékfilmben volt látható, amely egy második világháborús történetet dolgozott fel.
Tetszett Nagy Zsolt? Íme, még több népszerű színész a Feminán:
Ilyen volt, ilyen lett: Hujber Ferenc »
Ilyen volt, ilyen lett: Kamarás Iván »
Ilyen volt, ilyen lett: Pindroch Csaba »
Bár a többség minden bizonnyal a vászonról ismeri Nagy Zsolt arcát, színpadi jelenléte a főiskola óta folyamatos. A Krétakör tagjaként egyebek mellett olyan darabokban bizonyította tehetségét, mint a Liliom, a Siráj (DIREKT PONTOS), a Peer Gynt vagy a Hamlet, de a Vígszínházban is bemutatkozott Othellóként. A Nemzeti Színházban jelenleg is futnak darabok, amelyekben szerepel, így a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból, a Szent Johanna, és a 2012. februárjában bemutatott A tanítónő.
Nagy Zsolt távol tartja magát a celebvilágtól, Agárdon én él pszichológus-színháztörténész feleségével, Petrával és három gyerkőcükkel.
Fotók: Europress, Nagyzsolt.com




