Moór Marianna élete 14 éves kora óta a színjátszás körül forog, jóval 60 fölött is aktív.
Moór Marianna 1943. február 5-én született Budapesten. 14 éves kora óta a színjátszás körül forog az élete, ekkor kapta meg élete első szerepét A tettes ismeretlen című játékfilmben.






Nem volt kérdés, hogy érettségi után a Színház- és Filmművészeti Főiskolára felvételizzen, ahova be is jutott. Diplomáját 1965-ben szerezte meg, majd a Kecskeméti Katona József Színház társulatához szerződött. Négy évet töltött el itt, majd visszatért a fővárosba, hogy a Nemzeti Színház színpadán bizonyítsa tehetségét.
Nem félt váltani
15 év után érezte úgy, elérkezett a váltás ideje, és csatlakozott a Madách Színház társulatához, ahol hét évig szórakoztatta a nagyérdeműt. 1992-ben visszatért a Nemzetibe, melynek örökös tagja lett, de az ezredforduló óta a Magyar Színházban is láthatjuk. Korábban olyan népszerű darabokban játszott, mint a Veszedelmes viszonyok, a Tartuffe vagy a Szabó Magda regényét feldolgozó Az ajtó. Jelenleg a Kopogós römi, az Égigérő fű és az Andersen című előadásokban látható.
Színpadi szerepei mellett az ötvenes évek végétől kezdve otthonosan mozog a kamerák világában, a már említett első szerepet követően szinte minden évben forgatott.
Folyamatosan filmezett
Olyan klasszikusok feldolgozásában tűnt fel, mint a Szent Péter esernyője vagy A beszélő köntös.1976-ban pedig két legendás magyar filmben, az Ötödik pecsétben és az Árvácskában láthattuk. A nyolcvanas-kilencvenes éveket is végigfilmezte, olyan alkotások származnak ezekből az évtizedekből, mint az 1982-es Tegnapelőtt vagy a két évvel későbbi Elcserélt szerelem.

Néhány év pihenő után 2004-ben egy történelmi drámával tért vissza a filmvászonra, A Temetetlen halott - Nagy Imre naplójával, melyben többek között Mácsai Pál, Cserhalmi György, Kulka János és Andorai Péter voltak a partnerei. Legutóbb a Kaland című 2011-es romantikus drámában láthattuk.
Tetszett Moór Marianna? Íme, még több népszerű színésznő a Feminán:
Ilyen volt, ilyen lett: Pogány Judit »
Ilyen volt, ilyen lett: Bánsági Ildikó »
Ilyen volt, ilyen lett: Ivancsics Ilona »
A 60 fölött is kirobbanó formában lévő Moór Mariannával a bulvárlapok hasábjain nem találkozhatunk, magánéletét nem a nagyközönség előtt éli. Van egy fia, Sára Balázs, valamint egy unokája, aki már egyetemista.
Fotók: Europress, filmkultura.hu







