Medveczky Ilona megvalósította élete álmát: ünnepelt díva lett, aki bejárta az egész világot.
Medveczky Ilona 1941. március 4-én látta meg a napvilágot Budapesten. Kőbányán, szerény körülmények között nevelkedett. Hároméves korában már arról álmodozott, hogy egyszer primadonna lesz.






A táncot hétéves korában kezdte, az Erkel Színházban volt statiszta, majd felvételt nyert az Állami Balettintézetbe. Szülei ekkor még ellenezték a karrierjét, ám később belátták, lányuk számára ez az egyetlen út az érvényesülés felé.
Megvalósul az álma
A diplomát 1959-ben szerezte meg, ezt követően pedig Pécsre költözött, ahol a Pécsi Balett egyik alapítótagja lett. Itt megvalósulhatott az álma: igazi primadonna lett, ám néhány év múlva mégis elhagyta a várost, és újra a fővárosba került.
1962-ben a Tarka Színpad revüjeiben kapott szerepet, majd a Jókai Színház darabjaiban, mint páldául a Espresso Bongó és a Lopni sem szabad című előadásokban.
Hamarosan megkapta első filmes munkáit, amely közül talán a legismertebb - és amelyet ma is büszkén emleget - Jókai Mór: Egy magyar nábob című művének 1966-os feldolgozása. Az ominózus csárdajelenetben Medveczky Ilona nemcsak a tánctudását, hanem a fedetlen kebleit is megmutatta, amely nagy port kavart fel annak idején.
Nemzetközi karrier
Balerinából az ország egyik legismertebb revütáncosa lett, innen pedig már csak egy karnyújtásnyira volt a nemzetközi karrier. 1963-tól egy éven keresztül Frankfurtban lépett fel, de később megjárta Európa számos nagyvárosát, sőt, Los Angelest is.

1968-ban epizódszerepet kapott A veréb is madár című filmben, ami után számos hasonló szerepet kapott. Feltűnt többek között Az oroszlán ugrani készül, a Csak semmi pánik vagy éppen a Szindbád című alkotásokban. Emellett természetesen a tánc jelentette továbbra is a mindenét, 1981-ben az MTV-n saját showműsort kapott, Én csak táncolok címmel.
2006-tól három éven keresztül ő volt az egyik zsűritag az RTL Klub táncos műsorában, a Szombat esti lázban, ezt követően bejelentette nyugdíjba vonulását. Munkásságáért 2005-ben megkapta az Érdemes művész díjat.
Tetszett Medveczky Ilona? Íme, még több népszerű sztár a Feminán:
Ilyen volt, ilyen lett: Szulák Andrea »
Ilyen volt, ilyen lett: Détár Enikő »
Ilyen volt, ilyen lett: Szandi »
1974-ben férjhez ment a német Wilhelm Alexander von Thurn und Taxis herceghez. Ez csupán egy névházasság volt, amire azért volt szükség, hogy a művésznő szabadon utazhasson a nagyvilágban. Férje, aki a feltételezések szerint meleg volt, két évvel a válásuk után, 2006-ban hunyt el.
Medveczky Ilona 24 évig az MTV korábbi elnökével, dr. Nagy Richárddal élt együtt, de emellett számos hódolója akadt, köztük a néhai Szenes Iván, aki halála előtt szerelmet is vallott neki.
Fotó: wikipedia, TV2 Sajtószoba, RTL Klub/Bársony Bence




