A Jóban Rosszban sztárja 41 éves.
Cseke Katinka 1971. szeptember 23-án született Szigetváron, édesapja gépészmérnök, édesanyja festőművész. A vegyipari–gépészeti szakközépiskola után a Színház- és Filmművészeti Egyetemre felvételizett, ahova első próbálkozásra be is jutott.






A diploma után a Szolnoki Szigligeti Színházhoz szegődött, ahol a közönség láthatta többek között a Hippolyt, a lakáj, a Lucifer Schow és az Üvöltő szelek című darabokban, a színésznő zenés-táncos szerepekben szintén bizonyította tehetségét.
Jelentkezett a Megasztárba
Később a Ruttkai Éva Színházban lépett színpadra, játszott a Képzelt riportban és a Mesebeli Mátyásban is. A tévénézők pedig felfedezhették a kilencvenes évek népszerű magyar sorozatában, a Kisvárosban is, de az 1996-os Érzékek iskolájában ugyancsak szerepet kapott.
Talán sokan nem emlékeznek rá, de feltűnt a 2005-ös Megasztárban, az elődöntőben Rúzsa Magdival, Szabó Eszterrel és Kontor Tamással énekelte együtt a Csillagdalt. Az ország azonban kétségtelenül a népszerű bankreklámból ismerte meg az arcát, ahol a sármos állatorvos asszisztensét alakította.
Van egy kislánya
A Jóban rosszban csapatához 2009-ben csatlakozott, az erdélyi származású, gyakran kalamajkába kerülő, mégis mindig vidám Bodolai Böbe karakterét kelti életre.

A színésznő még Szolnokon ismerkedett meg táncos férjével, akivel nyolc év házasság után váltak el. Közös lányuk, Panna a válás óta Katinkával él, aki igyekszik mindent megadni neki.
Tetszett Cseke Katinka? Íme, még több népszerű színésznő a Feminán:
Ilyen volt, ilyen lett: Hernádi Judit »
Ilyen volt, ilyen lett: Liptai Claudia »
Ilyen volt, ilyen lett: Udvaros Dorottya »
2010-ben aztán ismét rátalált a szerelem, új kedvesét egy egyiptomi nyaralás során ismerte meg, és bár akadtak, akik kétkedve fogadták új kapcsolatát, de Hasseine-nel nagyon is komolyan gondolják a dolgot. Bár a tunéziai férfi 2012 májusa óta külföldön él, mert ott talált munkát testvére mellett, a színésznő állítja, minden rendben van köztük, de tény, távkapcsolatban élnek.

ÚJ! CSAJVILÁG hírlevél! Friss sztárhírek, beauty tippek, párkapcsolati tanácsok, és sok-sok csajos téma, egyenesen neked! Iratkozz fel most »


