Szinetár Dórából meseszép hercegnőt varázsoltak! Így még nem láthattad

Interjú

Szinetár Dóra színésznőt mesebeli hercegnőként láthatod.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

2016. május 29-én debütál a Shrek című musical, amely olyan nagy sztárokat vonultat fel, mint Szinetár Dóra, Feke Pál, Csonka András vagy Szulák Andrea.

Már gőzerővel készülnek a színészek a májusi bemutatóra, amelynek története megegyezik a 2001-ben bemutatott, Oscar-díjas Shrek animációs film történetével.

Ezért kapta meg Szinetár Dóra Fiona szerepét

A musical ősbemutatója 2008-ban volt Broadwayn, majd 2011-ben a West Enden debütált, az utóbbi években pedig Európa számos országában láthatta a közönség. A magyar színészekkel előadott musical is tartalmaz izgalmas részleteket, erről bővebben Szinetár Dóra beszélt a Feminának, akinek Fiona szerepét sikerült megnyernie magának.

- Castingon vettünk rész, amelyen ott volt a szakmánk színe-java. Talán azért volt előnyöm a többiekkel szemben, mivel az eredeti szakmámat tekintve táncos vagyok, a darabban pedig komoly tánckoreográfiát kell elsajátítani, például szteppelnem is kell - árult el részleteket a színésznő, aki kihívásnak tekinti Fiona megformálását.

- Fiona egy nagyon szélsőséges, érdekes karakter. Örülök, hogy megmutathatom a harsányabb, viccesebb énemet is, amelyet még a közönség egy része még nem láthatott tőlem.

A színésznő szerint olyan síkja is van ennek a mesének, amelyet csak a felnőttek érthetnek meg.

- Mindannyiunkban van egy kis ogreség, azaz mindenkiben van valami olyan, ami a többiek számára nem elfogadható, akár külső vagy belső dolgokról, tulajdonságokról van szó. De fontos, hogy megtaláljuk azt az embert magunk mellé, akinek pont ezek a különbözőségek kellenek, és akkor önmagunk tudunk maradni - mondta a színésznő.

Szinetár Dóra megmutatta felnőtt fiát, Marcit

Szinetár Dóra nagyon ritkán mutatja meg gyermekeit, lányát, Zorkát hat éve nem láthatta a nyilvánosság. A színésznő ezúttal kivételt tett, és közös fotókon mutatkozik nagyfiával, Marcival, akinek saját döntése volt, hogy édesanyjával egy meghitt képsorozatban szerepeljenek együtt.

Nézd meg azokat a magyar sztárokat, akikről nem is gondolnád, hogy már tinik a gyerekei!

Ritka közös fotók! Szinetár Dóra megmutatta 18 éves fiát, Marcit

Nézegess képeket!

Elolvasom

Fotó: Facebook/Szinetár Dóra Official Fanclub, Instagram/Szinetár Dóra

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük