Elfeledett fotók! Szinetár Dóra anyaként szabadult meg ruháitól

Szinetár Dóra 2003 májusában mutatta meg bájait az egyik hazai férfimagazinban.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A hazai színésznők közül bizony akadnak páran, akik semmi pénzért sem volnának hajlandóak levetkőzni egy fotós fényképezőgépe előtt, Szinetár Dóra hét évvel ezelőtt mégis bátran és büszkén vetkőzött le a CKM kedvéért - Dóra ekkor 27, Marci fia pedig már hét esztendős volt.

A gyönyörű színésznő magával ragadó kislányos bája és már-már szinte tapintható szexuális vonzereje nemcsak az akkori visszafogottan pikáns fotókon sugárzik róla, hanem az azóta róla készült újabb és újabb képeken is.

Szolid fotókat akart

Szinetár Dóra fiatal kora ellenére már megfontolt anyuka volt, amikor ledobta ruháit. Mindenre nagyon odafigyelt, nem akarta ugyanis, hogy olyan képek kerüljenek be az újságba, amiket később esetleg megbánhat, ráadásul gondolnia kellett kisfiára, Marcira is.

Éppen ezért kivétel nélkül csakis nagyon ízléses képek készültek róla. Egyetérthetünk Dórával, aki elmondta, hogy egyáltalán nem látszik a fotókon semmi olyasmi, amit amúgy nem láthatna bárki egy strandon.

A népszerű sztármami egyébként nagyon diszkréten azóta még egyszer megmutatta bájait, mégpedig az Operett Színházban látható Rómeó és Júlia című musicalhez készült plakáton.

Természetes itt sem látható semmilyen intim testrésze, mert mint ahogyan Dóra mondja, ez számára elsősorban lelki kérdés, nem szeretné ugyanis, hogy bizonyos testrészeit a párján kívül bárki más is láthassa.

Házassága remekül működik

A csinos színésznő nagyon fiatalon ment először férjhez, méghozzá Lőcsey Jenőhöz, a most 14 éves Marci apukájához. Aztán 2000-ben ismerkedett meg kollégájával, Bereczki Zoltánnal, akivel azóta alkotnak boldog párt. Dóra és Zoli négy éve házasodtak össze, kislányuk, Zora pedig jelenleg három esztendős.

A legdögösebb magyar sztármamik

Nézegess képeket!

Elolvasom

- Amikor összeházasodtunk, megkérdeztem Zolitól: mindig szeretni fogsz? Azt mondta, nem tudja, de mindent meg fog tenni azért, hogy így legyen. Ezt én sokkal szebb eskünek tartom, mintha jövendőbeli érzéseinkkel kapcsolatban tennénk ígéreteket.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Kapcsolatunk alatt mindkettőnknek volt már rosszabb periódusa, de ilyenkor is azon dolgozunk, hogy közös életünk jól működjön. Ez sok energiát és odafigyelést igényel, de megéri - mesélte a színésznő a Kiskegyednek.

Ezt is szeretjük