Ezen a magyar színésznőn röhög most az ország! Nézd meg, mit művel

Videóval

Szilágyi Csenge egy csapásra országos hírnévre tett szert.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Szilágyi Csenge egy csapásra nevet szerzett magának azzal, hogy elszavalta az Ámokfutók Szomorú szamuráj című dalát.

Szilágyi Csenge szavalja a Szomorú szamurájt
RTL Klub 8:08 - Minden reggel című műsorában

A Vígszínház fiatal színésznője, aki 2013-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, az internet sztárja lett, rajta nevet az ország, a videót már 93 ezren látták. 

Szomorú szamuráj prózában

Emlékszel a Vers mindenkinek című rövid műsorra a  Magyar Televízióból? Esténként egy-egy szép verset hallgathattunk meg neves művészek előadásában.

Ennek a produkciónak a logójával kezdődik az a videó is, amelyben Szilágyi Csenge komoly arccal és nagy átéléssel elszavalja Kozso egyik nagy slágerét, a Szomorú szamurájt. Eleinte azt sem tudtuk, hogy komolyan vegyük, és sírjunk, vagy nevessünk, mert ez csakis egy vicc lehet. Végül az utóbbi győzedelmeskedett.

Szilágyi Csengét a NuHeadzTV két tagja, Horváth Ádám és Bozsik Ádám kérte fel a feladatra, árulta el a fiatal színésznő az RTL Klub 8:08 - Minden reggel című műsorában.

- Csehov Sirály című darabját próbáltam, és két próba között egy délután vettük fel a srácokkal. Igazából a megtanulás öt percet vett igénybe, nagyon sokat nem foglalkoztam vele, de előtte sok Vers mindenkinek-videót néztem meg, próbáltam beletenni a versmondói modort - mesélte.

Kíváncsi vagy, hogyan adja elő Szilágyi Csenge a Szomorú szamuráj című slágert prózában? Nézd meg a videót!

Szilágyi Csenge azt is elmondta: a Bestiákon nőtt fel, de bulizott Kozso slágerére is, így kíváncsi lenne rá, mit szól az a verses verzióhoz, és bármilyen hihetetlen, amikor felvételizett a színművészetire, volt olyan jelentkező, aki ugyan nem a Szomorú szamurájt, de dalszöveget vitt a rostára.

Emlékszel az Űrgammákra? Ennyit változtak a szereplők 20 év alatt

Nézegess képeket!

Elolvasom

Fotó: NuHeadzTV, RTL Klub/8:08 - Minden reggel

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük