
Bár külföldön már bevett szokás, nálunk még nem igazán gyakori, hogy egy-egy sztárról parfümöt nevezzenek el.

Szíj Melindának viszont ez is sikerült: az egykori megasztáros a Mokkában Tatár Csillának mesélt először az illatról.
Az ötlet egyébként nem az énekesnő fejéből pattant ki, hanem egy parfümőr hölgy rajongója lepte meg vele a sztárt.
Melindát meglepte és örömmel töltötte el a különleges ajándék, ami elmondása szerint több hónapig készült, és végeredményként egy kellemes, elegáns illatot kapott.
- Picikét izgatottan és értetlenkedve nézem ezt a dolgot, amellett, hogy végtelenül kedves és megható a számomra. De egy kicsit mintha túl lenne dimenzionálva ez az egész, én ebben csak egy kedves gesztust látok - mondta a tőle megszokott szerénységgel a sztár.
A parfüm kereskedelmi forgalomban egyelőre nem kapható, csak egyetlen üvegcsével készült belőle.
Az énekesnő valószínűleg a jövőben sem a parfümárusítást szeretné hivatásának választani, hiszen elmondása szerint egészen más tervei vannak.
Szeretne továbbra is énekelni, és bár úgy véli, megasztáros társainál kevesebb fellépést vállalt, azok nagyon tartalmasra sikerültek.
Emellett a színház világa is vonzza, és rajongói valószínűleg több darabban is nagy örömmel látnák kedvencüket.
A Megasztár-házban vidáman és izgalmasan telnek a 13 versenyző mindennapjai. Ha akarják, együtt töltik az időt, de mindenkinek van egy kis vacka, ahova félrevonulhat.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj exkluzív púdert, rúzst és körömlakkot a nyár színeiben! |
| Színesítsd meg az életed 100 000 forint költőpénzzel! |
