Szégyenkezett Stohl András miatt a párja! Ancsika elhagyni mégsem akarta soha

Ancsika bevallotta, nem könnyű az élet a színésszel, de nem cserélne.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Stohl András párjának, két kisebbik gyermeke édesanyjának sok mindent kellett megélnie a színész mellett.

Stohl András és Ancsika kislányukkal a 2012-es Nemzeti Vágtán 2014-ben a Story-gálán a színész nagyobbik lányával, Lucával


Ancsika a Story magazinnak adott interjújában mégis azt mondta, senkivel nem cserélné el az együtt eltöltött eddigi éveiket. 

Szégyenkezett Stohl miatt

Stohl András és Ancsika már 11 éve alkotnak egy párt. Utóbbi a Nemzeti Színház tánckarában táncolt, amikor megismerkedett az elvált, kétgyerekes, szoknyapecér hírében álló színésszel. Nem arról álmodozott, hogy egy nőcsábásszal éljen együtt, de végül Stohlnak sikerült meghódítania, és beadta a derekát, amit a ma már kétgyerekes anyuka élete legjobb döntésének tart.

- Voltak gondjaink, de ha újrakezdeném, akkor is csak Andrist választanám, mert nála jobb társat, férjet, édesapát elképzelni sem tudnék magamnak, a gyerekeinknek - mesélte a lapnak.

Azt sem titkolta, hogy voltak különösen nehéz időszakaik, amikor Stohl András ittasan okozott balesetet, és emiatt börtönbüntetésre ítélték. Ancsika akkor nagyon szégyellte magát a család és a barátok előtt, a párjával azonban még ekkor sem veszekedett. Mint mondta, meg tudja számolni egy kezén, hányszor szólalkoztak össze, akkor is  leginkább amiatt, ha az ő engedékeny volt valamelyik gyerekkel.

Fotó: ez a gyönyörű nő Till Attila felesége! Bolondulnak is érte a férfiak

Nézegess képeket!

Elolvasom

Stohl András sokat dolgozik, de párja szerint amikor otthon van, lesi a szerettei minden kívánságát. Minden hónapban tartanak egy Ancsika-napot is, amikor a gyerekek nélkül azt csinálják, amihez Ancsikának kedve van.

A táncosnak tehát nincs oka panaszra, ugyanakkor Stohlnak sem lehet, mert szerelme nem szokott féltékenykedni, és azt sem kéri rajta számon, ha kimarad a barátaival.

- Amikor összeismerkedetünk, a Nemzeti Színház táncosa voltam, egy-egy premier, előadás után én is rendre beültem a kollégáimmal valamelyik szórakozóhelyre beszélgetni, a gőzt kiengedni... Megértem hát Andrist, ha ő is ezt teszi, és nem mindig rohan haza - árulta el.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük