
A 34 éves Seszták Szabolcs neve sokak számára ismerős lehet, hiszen egyik legnépszerűbb szinkronosunkként a legtöbb sorozatban vagy filmben ő szólaltatja meg valamelyik karaktert magyarul.
Arcát minden bizonnyal már kevesebben ismerik, pedig gyerekkora óta lételeme a színház. A Fagylalt, tölcsér nélkül című filmjéért pedig már 1990-ben Nívódíjjal tüntették ki.A szakmai sikerek mellett a magánéletét illetően is fiatalon megtalálta a boldogságot. Kedvesével 11 éve vannak együtt, még a Juventus Rádiónál ismerték meg egymást, ahol Anikó gyártásvezetőként dolgozott.
Nagyobbik lányuk, Anna 2003-ban, Janka pedig alig két évvel később jött a világra. Bár a lányok császármetszéssel születtek, a büszke apuka mindkét alkalommal benn volt a szülőszobában.
Kedvesével három éve hivatalosan is összekötötték életüket, esküvőjükön pedig tündéri gyerekeik voltak a koszorúslányok.
- Anna lányom mondott egy verset az esküvőnkön, nagyon megható volt. Azóta többször vállalt ilyen fellépést, és nagyon ügyes, tényleg. Próbálok nem elfogult lenni - meséli Seszták Szabolcs.
Túlzás nélkül élete értelmének tartja két gyönyörű lányát. Elmondása szerint Jankával voltak nehéz időszakok, az első évben nagyon keveset aludt, viszont annál többet sírt - mára már igazi kis tündér lett belőle.
- Örülök, hogy a lányok szeretik egymást. Általában átjönnek hajnalban hozzánk, ez minden pasi álma, három nővel együtt aludni - viccelődik.
Fotók: Seszták Szabolcs
Schnell Ádám a Femina riporterének örömmel mesélt a Szomszédokos időkről, de a magánéletének titkait is megosztotta az olvasókkal.
| Nyerj kényeztető napokat a ZENA Szépségcentrumba! |
| Nyerj különleges Charm karkötőt az Avontól a szexis külsőért! |
| Nyerj Vichy bőrápoló csomagot a ráncmentes bőrért! |
