Sarka Kata: "Mostantól elválnak útjaink!" - Itt a vége Hajdúék házasságának?

Sarka Kata szavai alapján vége a házasságának.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sarka Kata szavai alapján nincs nagy jövője a Hajdú Péterrel kötött házasságának. A sztárfeleség dühös és csalódott lett azt követően, hogy férje két, tegnap megjelent interjúban nem épp a legpozitívabban beszélt róla. A showman egyébként először nyilatkozott azóta, hogy július végén kiderült, válságba került a házasságuk.

A Story Magazinnak adott interjúban tagadta, hogy megcsalta volna feleségét és azt mesélte, szereti Katát, de ha el kell engednie, megteszi. Azt is elárulta, hogy érdemi változás nem történt a kapcsolatukban, nem kerültek ismét közelebb egymáshoz, és ahogy telik az idő, ő inkább azt érzi, egyre távolabb kerülnek egymástól.

- Az első egy hónapban kifejezetten azt éreztem, hogy az idő nekünk dolgozik, most azonban már úgy látom, mintha ellenünk lenne. Ha magamba nézek, én már túl vagyok a mélyponton, és tisztán látom a helyzetünket - mondta a hetilapnak.

Ugyancsak tegnap a 168 Órának adott interjúja is megjelent, amelyben arra a kérdésre, hogy talán nem véletlen, hogy a házassági válságával egyidejűleg a TV2-s karrierjének is vége lett, egy a feleségére nézve lekicsinylő választ adott.

168 Óra: Sokan összekapcsolták a két szálat: mármint a válását és a televíziós váltását, mondván, aligha véletlen az egyidejűség. Olyan kapcsolatok szövődtek, amelyek egyszerre zavartak bele a házasságába és a munkájába.

Hajdú Péter: Ugyan már! Mind hülyeség! A feleségem a lassan húszéves televíziós karrieremtől teljesen független. Soha nem vett el belőle és soha nem adott hozzá semmit.

Nem meglepő, hogy a műsorvezető szavai mélységesen megbántották és megsértették Sarka Katát.

- Az elmúlt tíz évben közösen építettük magunkat és a karrierünket, egymás nélkül ez nem ment volna. Mostantól elválnak útjaink, egyedül kell megállnunk a helyünket - reagált a Borsnak dühösen és csalódottan férje szavaira.

A kijelentést még egy olyan mondat követte, amiből arra következtethetünk, a Hajdú Péter és Sarka Kata nem fogja tudni megmenteni válságba került házasságát.

- Egyébként nem akarom minősíteni a férjem szavait, hiszen bármilyen viszonyban vagyunk is most vagy leszünk a jövőben, ő mindig a gyermekeim édesapja marad, de én már nem akarok tőle semmit - zárta a témát Kata.

Fotó: TV2/Showtime Hajdú Péterrel

A 2016-os Story-gála sztárjai

Nézd meg, milyen ruhákban jelentek meg a sztárok a 17. Story-gálán!

A 2016-os Story-gála sztárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük