Sarka Kata ezért hagyta el a férjét! Most először adott interjút

Sarka Kata interjút adott, és elárulta, miért költözött el a gyerekekkel a közös otthonból.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sarka Kata most először adott interjút válságba került házasságával kapcsolatban. Hajdú Péter felesége a Hot! magazinnak beszélt arról, mi vezetett ahhoz, hogy a gyerekekkel elköltözött a közös otthonból, és azt is elárulta, szerinte van-e esély az újrakezdésre.

- Úgy éreztem, hogy időre van szükségem, és sokkal nyugodtabb vagyok akkor, ha külön vagyunk - indokolta Sarka Kata, miért költözött el a gyerekekkel a Hajdú Péterrel közös otthonukból.

Az egymástól való eltávolodást azzal indokolta, hogy keveset foglakoztak egymással, a munkát, a gyerekekkel vagy az otthonnal kapcsolatos problémákat helyezték előtérbe. Lehet, hogy keveset voltak együtt, és a férjének ez kevés volt, ugyanakkor Hajdú Péter is sokat dolgozott, Kata - azt mondta - néha úgy élt, mint egy egyedülálló anya. A kérdésre, hogy egy harmadik fél miatt szakítottak-e, ködös választ adott.

- Ha ez így is lenne, az már véleményem szerint csak valaminek a következménye volna. Meg kellene találni az okokat. De amikor felteszem magamnak a kérdést, egyelőre csak azt tudom válaszolni, hogy ennél többet nem tudok a házasságom érdekében tenni, mint amennyit az elmúlt nyolc évben tettem - mondta.

Hajdú Péter és Sarka Kata a Showtime indulásakor idén áprilisban

Azt is elárulta, hogy az ő lelkiismerete tiszta, és a híresztelésekkel ellentétben nincs senkije. A válásról alkotott korábbi véleménye ugyanakkor megváltozott, ma már nem gondolja azt, hogy csak a gyerekek miatt együtt kell maradni.

- Érzem magamban az erőt az újrakezdéshez. De azt is el tudom képzelni, hogy - sokkal jobban odafigyelve egymásra - folytatni tudjuk. Ezt az idő fogja eldönteni - nyilatkozta a Hot! magazinnak adott exkluzív interjúban.

Fotó: TV2

Sarka Kata villantós estélyiben! Se bugyit, se melltartót nem húzott alá

Fotókon Sarka Kata a top 5 ruhája 2015-ből. Nézd meg a fotókat!

Sarka Kata villantós estélyiben! Se bugyit, se melltartót nem húzott alá

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük