Ebben a ruhában állt közönség elé a TV2 sztárja! Nem sokan merték volna felvenni

Pásztor Anna minden eddiginél vadabb volt a Rising Starban.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ismét csavartak egyet a Rising Star legutóbbi, vasárnapi adásában: ezúttal magasabbra tették a lécet, így nem 70, hanem 75 százalék igen-szavazatot kellett gyűjtenie a versenyzőknek. Ezáltal természetszerűen többen kerültek a Veszélyzónába, de valószínűleg ez is volt a készítők terve, hogy izgalmasabb legyen a verseny.

A zsűritagok pedig a látványról gondoskodtak, különösen Pásztor Anna, aki minden eddiginél különösebb szerelésben foglalt helyet az ítészek között. Az énekesnő ugyanis egyenesen Szörnyella de Frásznak öltözött, a fején 101 kiskutyás kalapban. Kapott is érte hideget-meleget a műsor Facebook-oldalán, több mint félezer hozzászólás érkezett a ruhájára a műsor ideje alatt.

Akadt, akinek tetszett a szerelése, mondván, éppen az extravagáns sztárhoz illik. "Én nem venném fel, de ez az ő személyisége, és egy igazi egyéniség!"- írta egyikük. Persze sokan akadtak, akik szerint  ez már túlzás volt: "inkabb huzzanak zsakot a fejere mostmar sztem.. egyre undoritobb" - fakadt ki egy kommentelő, egy másik szerint pedig úgy nézett ki, mintha a diliházból engedték volna ki.

Nehezebb volt a továbbjutás

No, de nézzük a versenyzőket, végsősoron róluk szól a műsor! Elsőként Gondi Helén állt a színpadra a Respect című dallal, és a zsűritagok többségének tetszett. Kerónak azonban nem nyerte el a tetszését, pedig éppen az ő 7 százaléka hiányzott ahhoz, hogy Helén falat emeljen, így viszont 70%-kal a Veszélyzónába került. "Nagy Helén-hívő vagyok, de ez nekem nem volt elég tiszta és színes", indokolta döntését Kero.

 

Peter Srámek a Time to Say Goodbye dallal állt a közönség elé, és csupán 54%-ot kapott az előadására, részben annak köszönhetően, hogy ezúttal csak Kerótól kapott igent, a többi zsűritag nemmel szavazott rá. Feke Pál szerint inkább szólt ez produkció a dallal való küzdelemről, mintsem a dalról, Kero viszont, ahogy mondta, értékelte ezt a küzdelmet.

Hatan kerültek a Veszélyzónába

Kovács Gyopár ezúttal egy magyar slágert választott, Koncz Zsuzsa Valahol egy lány című rockballadájával próbálta lenyűgözni a nézőket és a zsűrit, végül 64% igen-voksot sikerült begyűjtenie. Mező Misi nem volt elragadtatva, szerint ez nem volt egy nehéz dal, és szerinte Gyopárnak ennek ellenére sem sikerült meggyőzően előadnia.

Palmer Izsák ismét egy őrült és felszabadult dalt hozott, Robbie Williams: Let Me Entertain You című dalával robbant be a színpadra, de bármennyire is odatette magát, 60%-kal a veszélyzónába került. Mező Misi úgy vélte, nem tudott csak az alapján húzni igent, mert Izsák egy őrült fazon, az éneklésében igenis voltak hiányosságok. Ugyanakkor Feke Pál hozzátette, a hibák és hiányosságok mellett is tetszett neki Izsák előadása, és átütőnek tartja.

Szén Alexandra
Várhegyi-Lucas Palmira

Várhegyi-Lucas Palmira egy magyar dallal készült, a Vigyázz a madárra című dallal meggyőzte a zsűrit és a nézőket is, 84%-kal magabiztosan jutott tovább. "Fantasztikus az a hangadás, amit Mira tud, megszólal és könnybe lábad a szemem", áradozott róla Keró, Pásztor Anna pedig hozzátette: "Én hiszek abban a világban, ahol a szépség, szerénység a tisztaság előtt felmennek a falak, és itt ez történt".

Czibi Norbert a kisfilmjében elmesélte, hogy sokan szerencsehozónak érzik a kopasz fejét, ezért csókot adnak rá, majd viccből kipróbálta, milyen lenne parókát viselni. A színpadra azonban már úgy állt, ahogy a nézők megszokhatták, és fantasztikusan adta elő a Beatles: Hey Jude című slágerét. 81%-nyi szavazattal a biztos továbbjutók közé került, még Mező Misi is elégedett volt vele, pedig állítása szerint nagy Beatles-rajongó, így még kritikusabban figyelte az előadását.

Szén Alexandrának is egyből sikerült a továbbjutás, 79% igen-voksot ért neki a Nem vagyok tökéletes című Zanzibár-dal erőteljes előadása. Bár Mező Misi aggodalmát fejezte ki, hogy Alexandra nem tudja majd megugorni a lécet, végül úgy érezte, sikeresen megbirkózott a dallal.

Ciki pillanatok az élő adásban! Ördög Nórával ilyen még nem történt a színpadon

Nézegess képeket!

Elolvasom

Fehérvári Gábor Alfréd az Impossible című dalt adta elő, és kiváló produkcióját 83%-kal jutalmazta a zsűri és a tévénéző közönség. A zsűri szerint Alfréd nem csak szépen és jól énekel, de titkokat mesél a hagja, a színpadon nem törődik mással, csak a zenével és az érzelmekkel, ezért tud ilyen meggyőző lenni az előadása.

Utoljára Singh Viki állt színpadra, aki a Euphoriát énekelte el, azt a slágert, mellyel 2012-ben Loreen megnyerte az Eurovíziót. Vikinek nem sikerült olyan jól, mint Loreennek, mindössze 72%-ot kapott, ami ebben a műsorban nem volt elég a falemeléshez, így ő is a Veszélyzónába került.

Vele együtt hatan kerültek a potenciális kiesők közé, közülük pedig Peter Sramek volt az, aki a legkevesebb szavazatot gyűjtötte. A fiatal énekest láthatóan teljesen letörte a hír, hogy párbajoznia kell, Palmer Izsákot hívta ki a nagy küzdelemre.

Peter Sramek
Palmer Izsák

Ám amikor színpadra állt, mindenkinek leesett az álla - a Can You Feel The Love Tonight című dallal, mely egykor az Oroszlánkirály című rajzfilm betétdala volt, fergetegeset énekelt, a műsor legmagasabb százalékát, 86%-ot gyűjtött össze. Izsák a Radio Ga Ga című Queen-dallal próbált revansot venni, végül 64%-kal zárta a versenyt, így neki kellett távoznia.

A műsor végén kiderült, hogy a nyolc továbbjutó ismét egymás ellen küzd majd a következő adásban, ám ezúttal nem a zsűri párosította össze őket, hanem a szerencsére bízták és kisorsolták.

E szerint Kovács Gyopár és Czibi Norbi, Gondi Helén és Szén Alexandra, Singh Viki és Fehérvári Gábor Alfréd, valamint Várhegyi-Lucas Palmira és Peter Sramek dalpárbaját izgulhatja majd végig a közönség.

Fotók: Facebook/Rising Star

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük