kisebb normál nagyobb
Címoldal   /   Hazai sztár   /  

Puzsérnál ismét kihúzták a gyufát! A Csillag születik zsűritagja így dühöngött

Puzsérnál ismét kihúzták a gyufát! A Csillag születik zsűritagja így dühöngött

Puzsér Róbert nem kímélte a produkciókat, nézd újra legkeményebb beszólásait!

Szerző: Koczkás Kriszta
Forrás: Femina.hu
2012.04.16.

Puzsér Róbert a Csillag Születik legmegosztóbb zsűritagja, aki bizony nem rejti véka alá a véleményét.

És bár saját elmondása szerint soha nem a fellépőt, hanem mindig a produkciót minősíti, az általa elmondottak olykor a többi zsűritagot és a műsorvezetőket is meglepik.

Kozsóhoz hasonlította a versenyzőt

Így volt ez az első válogató során is, amikor az egyik énekes versenyző előadását minősítette.

-A gesztusvilágod leginkább Kozsóra emlékeztet, és ez nem dicséret - mondta, majd a kamerák megmutatták, Ördög Nóri és Lilu mennyire megdöbben, majd mekkorát nevet a színfalak mögött.

- Én minden produkciót tízes skálán értékelek. A hetes az már továbbjutó. Az ötös szólhat, miközben dolgozok, és nem kapcsolom ki. A négy az, ami szól, de zavar és kikapcsolom. Te négyes voltál, ami azt jelenti, hogy nem vagy hármas, így nem tiltom el anyámat attól, hogy hallgasson téged - mondta egy szintetizátoros produkcióra.

Egy másik szintissel sem volt kíméletesebb: neki azt mondta, produkciója 30 klikket tud a YouTube-on, és azok a barátai, meg a szülei.

Pusztító alpáriságnak titulálta az előadást

Gergely Sándor és Bagladi Sándor produkciója sem nyerte el a tetszését, aminek hangot is adott.

- Mi volt ez a pusztító alpáriság? Mi volt ez? Hogy fordulhatott ez elő? A suttyóságnak egy olyan szintjét mutattátok meg nekünk, amire nem voltam kíváncsi! Nem! - mondta Puzsér Róbert.

Több produkcióra is kijelentette, hogy minősíthetetlen volt, de olykor feltette azt a költői kérdést is, hogy az adott előadás énekes vagy táncos kategóriában volt-e rosszabb. 

Válassz!
Még több cikk a Csillag Születik zsűrijéről
Ismerd meg jobban a Csillag születik három másik zsűritagját!

Bár a nézőket megosztja a kritikus őszinte véleményformálása, sokan azért remélik, hogy még sok kritikus észrevétellel szórakoztatja majd a Csillag születik nézőit.

12 hozzászólás
Stalin       2012-04-23 11:14
13.
Ki a a franc az a lilu vagy mi, és ki eza puzsér? Sosem hallottam róla. A fényképe alapján nem is akarok. Lilu vv-s? Megérdemlitek! Akkor már értem a szellemi szintet!
válasz a 12. kommentre (Dmon - 04-23)
Dmon       2012-04-23 10:47
12.
Régebben még bírtam, amikor még rövid kócos haja volt :) Bájos volt.    Most már beszippantotta az Rtl "szórakoztassunk minden áron" stílusa. A néha rideg, hideg stílusa egy orosz titkosszolgálati ügynököt juttat eszembe (bár ez inkább a VV alatt ... tovább »
válasz a 11. kommentre (solymikata - 04-23)
solymikata       2012-04-23 10:13
11.
Elnézést a Lilu rajongóktól, de szerintem nem is nagyon érdemel szót. Eddig kicsivel kevesebbet mutat ebben a műsorban, mint tavaly Nagy Sanyi. Igazából azt hiszem itt pont felesleges a 2 műsorvezető.
válasz a 10. kommentre (Dmon - 04-18)
Teszári Nóra az RTL Klub reggeli műsorában

Teszári Nóra is egy vörös hajú, feltűnő jelenség, mint amilyen Liptai Claudia volt - vele ellentétben a 8:08 - Minden reggel műsorvezetője nem enged a frizuráján változtatni. Azt is elárulta, mi a legnehezebb a reggeli készülődés során.

Dátum: 2013. április 1.
Készítette: Femina.hu
hirdetés
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit.