Ömlött belőle a vér! A magyar énekest kritikus állapotban vitték kórházba

Vallomás

Pataky Attilára még vár egy műtét pénteken, de már jól van.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Pataky Attila a TV2 Mokka című műsorának ma reggeli adásában állt először kamerák elé, hogy állapotáról meséljen.

Az Edda frontembere már jól van, de teljesen még nem épült fel, pénteken vár rá egy műtét.

Kritikus állapotban vitték kórházba

Pataky Attilára már egy évvel ezelőtt várt volna egy rutinműtét, de zenekarával annyira telített volt a naptáruk, hogy csak halogatta azt. 2015. január 15-re volt kiírva, még két koncertje lett volna hátra a betervezettekből, amikor gyomor-bélhurutot kapott, és a karácsonyi ünnepek alatt kórházba került. 

- Mivel a szívemre szedek véralvadásgátlót, elkezdett ömleni a vér, és nem állt meg. Otthon én még bíztam benne, hátha megáll, de amikor már két liter körül elfolyt, nem volt mese, menni kellett. Nekem egy-két stent bent van, a szívbe vezető erek elkezdtek összeszorulni, nem volt levegő, ez már sok volt. Rohantunk be, és a Honvéd kórház varázslói mentettek meg - mondta.

Az intenzíven jó kezekbe került, már csak azért fohászkodott, hogy a vérveszteséget jólelkű ember vérével pótolják.

Magyar sztáresküvők 2014-ben

Nézegess képeket!

Elolvasom

Pénteken még vár rá egy rutinműtét, de emiatt már nem aggódik. Mint a TV2 műsorában mondta: édesapjától és édesanyjától - aki szép kort élt meg - jó géneket örökölt, szerencsére mindenféle bajból hamar regenerálódik.

Fotó: Facebook/Mokka

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük