"Bepróbálkozott nálam a producer!" A magyar színésznő őszinte vallomást tett

Osvárt Andrea a szereposztó díványról is beszélt Hajdú Péternek.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Hajdú Péter a legismertebb magyar filmsztárként mutatta be műsorában beszélgetőpartnerét, Osvárt Andreát.

Ez sokak szerint nem is túlzás, hiszen a színésznő olyan világsztárokkal dolgozott már együtt, mint Robert Redford vagy Julia Roberts.

Nem híve a kiskapuknak

Az már rögtön a beszélgetés elején szóba került, hogy hivatásában Andrea nem szereti a kiskapukat használni.

Bár a Frizbi meghívását azért fogadta el, mert tíz éve ismeri Hajdú Pétert, külföldön ügynöke, menedzsere, illetve ügyvédje útján intézi ügyeit.

A szókimondó műsorvezető természetesen rögtön ezután szóba hozta a szereposztó díványt is, amire a sztár először nevetve, majd komolyan válaszolt.

- Nézd, nem mondom, hogy nem kaptam ajánlatokat, de szerintem ez egy szűrőeszköze is Amerikának arra, hogy az igazi színésznők jussanak előrébb. Tehát itt nemet kell mondani - felelte.

Családra is vágyik

- Most tárgyalok a következő filmemről, és bepróbálkozott nálam a producer, de én nemet mondtam. Ettől még a megbeszélések továbbra is folynak - tette hozzá.

Külföldön sikeres magyar filmesek

Nézegess képeket!

Elolvasom

A színésznő azt is elárulta, hogy bár vágyik a harmonikus magánéletre, azt nem érezné tragédiának, ha nem születne gyermeke. 

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

- Mindenkinek van egy feladata, így nekem is, és már így is azt érzem, hogy hálás lehetek a sorsnak. Büszke vagyok mindarra, amit a hivatásomban elértem, és ha máshonnan kell elvenni ennek az árát, ám legyen. De persze nagyon szeretnék családot is - mondta Osvárt Andrea.

Fotó: sorozatguru.info

Ezt is szeretjük