
"Szia! Már nincs erőm folytatni a múltat. Neked mindig a zene volt az első, én pedig nem akartam a második lenni."


Így kezdődik az az üzenet, melyet Ördög Nóri hagyott a minap - no, de pontosan kinek is?
Hiszen a bájos műsorvezetőnő rajongói jól tudják, Nóri kedvese, pontosabban a férje, Nánási Pál nem zenészként, hanem fotósként ténykedik.
Akik tehát gyanakodni kezdtek, hogy itt csak valami furfangosságról lehet szó, azoknak igazuk van: Ördög Nóri ugyanis csupán Varga Viktor új dalához adta kölcsön a hangját, illetve mondta ki a fájdalmas szavakat.
A tehetséges fiatal énekes a Csillag születik óta ápol jó viszonyt a mosolygós tévéssel, így aztán kézenfekvő volt számára, hogy Nórit kéri fel a szakítós szöveg felmondására.
Aki természetesen örömmel mondott igent, bár bevallása szerint nem volt könnyű beleélnie magát a szituációba, hiszen a fájdalmas szakításokon már régen túl van, férjével pedig harmonikus a viszonya.
- Egyébként folyamatosan elröhögtem, de a végeredmény teljesen komoly, azon hallatszik a dráma. Legalábbis remélem - mesélte Nóri a felvétel kapcsán a Reflektor riporterének.
Azt is elárulta, bármilyen rossz is kimondani a végső szavakat annak, akit az ember szeretett, azért a szemtől szembe megoldást sokkal emberibbnek és tisztességesebbnek tartja, mint az sms-ben vagy esetleg - mint ahogy Viktor dalában is történik - üzenetrögzítőn való szakítást.
Mindenesetre Viktor a dalbéli változatot is elképzelhetőnek tartja - szerinte ugyanis előfordulhat, hogy valaki képtelen a másik szemébe mondani az igazat.
A 23 éves énekes egyébként az utóbbi időben leginkább a karrierjére koncentrált - a Lehet zöld az ég című slágerét több mint másfél millióan tekintették meg a Youtube-on! Most azonban egyre többször érzi úgy, talán egy lány rá is vár valahol - csak meg kellene találnia.
Fotók: sajtoklub.rtlklub.tv/Bársony Bence
Takács Nikolas szerint nincsenek véletlenek, az X-Faktor felfedezettje még azt sem tartja kizártnak, hogy a későbbiekben egy rajongójával fűzze szorosabbra a viszonyt.
| Nyerj új, formabontó csomagot a TEKA-tól a tökéletes konyháért! |
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj UltraContour és VelaShape kezelést 104 ezer forint értékben! |