A színpadon szerettek egymásba - A magyar színésznő kollégája miatt vált el férjétől

Németh Marika primadonna felrúgta házasságát a férfi miatt.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Németh Marika, a kereken 20 évvel ezelőtt elhunyt operett-énekesnő, primadonna és Marik Péter kapcsolata nem indult zökkenőmentesen, hiszen mindketten kapcsolatban éltek, amikor megismerkedtek egymással.

Az operett hozta össze a két elismert művészt. Marik Péter éppen a színházhoz szerződött, amikor megismerte a nála 13 évvel idősebb énekes-színésznőt.

Felrúgta a házasságát miatta

1970-ben, Lehár Ferenc Víg özvegyében kerültek egy színpadra, de a már rutinos rókának számító primadonna a próbák elején hevesen tiltakozott a kezdő színész ellen. A kezdeti ellenszenv azonban barátsággá, majd szerelemmé alakult.

Négy hónap után összeköltöztek, ám a házasságig várni kellett, amíg a színésznő el nem vált görög férjétől. Rá egy fél évre, 1971 júliusában tudtak összeházasodni.

- Mikor a színházhoz szerződtem, véget vetettem előző kapcsolatomnak, annyira megbűvölt Marika személye. Szeptemberben van két Mária-nap is. Ez egy jó alibi volt, hogy Németh Marikát - egy kis társasággal együtt - meghívjam koccintani.

Utána is folyton kerestem a lehetőséget, hogy próba után igyunk meg valamit. Úgy ügyeskedtem, hogy másokat is elhívtam: ne tűnjön fel, hogy csak Marika miatt teszem mindezt. Öreg korrepetitorunk, Csató Bandi egyszer ezt mondta Marikának: "Nem veszed észre, hogy ez a fiú szerelmes beléd? Bármit mond, játszik, énekel, csak rád figyel" - idézte fel egyik interjújában megismerkedésük történetét Marik Péter.

25 évig élt boldogságban a színész és felesége. Németh Marika 1996. február 26-án, 70 évesen hunyt el.

60 évesen nősült újra a magyar legenda 

Jancsó Miklós háromszor nősült, és egy hosszú élettársi kapcsolata is volt. Képes összeállításunkban megmutatjuk a nőket, akikkel összekötötte az életét.

60 évesen nősült újra a magyar legenda - Harmadik felesége 28 évvel volt fiatalabb

Nézegess képeket!

Elolvasom

Fotók: MTA, jegy.hu

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

Ezt is szeretjük