
Nemcsák Károly 1987-ben a Szomszédokkal lett egy csapásra a tévénézők kedvence, mintegy 13 évig alakította Vágási Ferit, a nyomdászt, akivel mindig történik valami.

Sokan csak a Gazdagréti lakótelep batmanjaként emlegették az általa életre keltett figurát, aki gyakran sietett a bajba kerülő nők segítségére, és nemegyszer verekedésben is része volt. Régebben gyakran azonosították a szerepével, és előfordult, hogy még az utcán is Vágási Feriként szólították meg.
Az 1957-ben született, ma már 52 éves színész életében mindig is előtérben volt a színház. Bár a Színművészetire nem vették fel elsőre, nem adta fel, és harmadszorra bejutott. 1981-ben diplomázott, és még abban az évben elszerződött a Szegedi Nemzeti Színházhoz.
1982-ben már a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház tagja volt, ahol négy évet töltött. Később játszott a Radnóti Színházban és a Nemzetiben is, mostanában is több színház színpadán láthatjuk.
A Jászai-díjas színész több évtizedes színpadi és televíziós múltjával együtt ma is rendkívüli alázattal fordul a szakma felé, és több fórumon is kifejtette már véleményét a manapság nagy figyelmet kapó celebvilággal kapcsolatban.
Bár képernyőn mostanában keveset szerepel, azért ez cseppet sem jelenti azt, hogy unatkozna. A moziba járók felfedezhették például a 2005-ös Sorstalanságban, de a televízióban futó Presszó sorozat egyik epizódjában is felbukkant.

Ám igazi terepe továbbra is a színház: jelenleg egyebek közt a Soproni Petőfi Színházban és a Kecskeméti Katona József Színházban is rendszeresen fellép. Utóbbiban az Indul a bakterház Patásának szerepében látható.
Ami a magánéletét illeti, felesége a soproni színház igazgatója, Darvasi Ilona. Az idők során két fiuk született, Balázs és Máté, akikkel Budaörsön él.
Képek forrása: Europress, Theater.hu
Schnell Ádám a Femina riporterének örömmel mesélt a Szomszédokos időkről, de a magánéletének titkait is megosztotta az olvasókkal.
| Nyerj kényeztető napokat a ZENA Szépségcentrumba! |
| Nyerj Rimmel termékeket tartalmazó sminkcsomagot! |
| Nyerj Xtreme Lashes szempilla hosszabbítást a szexi tekintetért! |