
Náray Erika hazánk egyik legsokoldalúbb színésznője, aki kiváló színházi és filmes alakításai mellett gyönyörűen énekel, arról nem is beszélve, hogy szinkronszínészként is több tucatnyi sorozatban és filmben hallhattuk jellegzetes hangját.

A 42 éves Náray Erikáról készült fotókat látva nehéz elhinni, hogy a csinos színésznő már 40 fölött jár, ugyanis korát meghazudtolóan fiatalos és elbűvölő, egy évtizedet simán letagadhatna korából.
Arról se feledkezzünk meg, hogy az X-Akták című sorozat Scully ügynökének magyar hangja már anyuka is. New Yorkban tudta meg - ahová angolt tanulni ment -, hogy terhes, kislánya, Kamilla pedig 2000 szeptemberében látta meg a napvilágot.
Mint említettük, Náray Erika nemcsak kiváló színművész, hanem tehetséges énekesnő is. Az egri születésű Erika ugyanis az Egri Tanárképző Főiskola Gyakorló Zenei Általános Iskolába járt, és nyolc évig csellózott. 1996-ban szerzett diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola jazz tanszakán.
A kilencvenes években két együttesben is énekelt: 1991 és 1995 között a Golden Era nevű formációban jazz-standardeket adott elő, 1995 és 1998 között pedig soult, funkyt és R&B-t énekelt a White Chocolate nevű bandában.
A musicalek és színdarabok mellett találkozhattunk vele az Állítsátok meg Terézanyut! című filmben is.
Szakmai elismerései közül színházi közönségdíjára, a Súgó Csigára a legbüszkébb, amelyet 2005-ben vehetett át.
Fotók: Europress
Molnár Ferenc Caramel őszintén mesélt magánéletéről a Feminának. Kiderült, hiába a sikerek, a fiatal énekesnek egyre gyakrabban forognak a családalapítás körül a gondolatai.
| Nyerj UltraContour és VelaShape kezelést 104 ezer forint értékben! |
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj új, formabontó csomagot a TEKA-tól a tökéletes konyháért! |