Az egész világ gyászolja! A hétvégén elhunyt a magyar balettművész

Nagy Iván

Elhunyt a nemzetközi karriert befutott Nagy Iván balettművész.

2014. február 22-én elhunyt Nagy Iván balettművész, a Magyar Nemzeti Balett főtanácsadója - közölte a Magyar Állami Operaház vasárnap az MTI-vel.

A nemzetközi karriert befutott művészt életének 71. évében érte a halál.

Nemzetközi karriert futott be

Nagy Iván 1943-ban született Debrecenben. Legelső tanára édesanyja, Nagyné Sárközy Viola balettpedagógus volt. 1951-től tanult az Állami Balett Intézetben, ahol Bartos Irén és Olga Lepesinszkaja voltak mesterei. 1960-ban a Magyar Állami Operaházhoz szerződött.

1965-ben harmadik lett a Várnai Nemzetközi Balettversenyen, amelynek köszönhetően az angolul egyáltalán nem beszélő táncművészt meghívták a Washingtoni Nemzeti Baletthez.

Egy év múlva visszajött Magyarországra, de nem becsülték meg, így ismét nekivágott Amerikának. Két év múlva már a 20. század egyik legnagyobb koreográfusa, George Balanchine által vezetett New York City Balettben táncolt, majd az Amerikai Balettszínház tagja és vezető szólistája lett.

Tiszta technikájú, jó játékkészségű művészként vonult be a balettirodalomba, nemzetközi karrierje során a világ legnevesebb balerinái - Margot Fonteyn, Carla Fracci, Natalja Makarova, Cynthia Gregory, Gelsey Kirkland - partnereként is sikereket aratott. Művészi életpályája során Balanchine mellett olyan nagynevű koreográfusokkal dolgozott együtt, mint Ronald Hynd, Jerome Robbins, Rudolf Nureyev, Frederick Ashton vagy Alvin Ailey.

35 évesen visszavonult

A színpadi szerepléstől 1978-ban, mindössze 35 évesen vonult vissza. Az a megtiszteltetés érte, hogy búcsúzóul - elsőként a szakmában - lehetőséget kapott egy búcsúelőadásra a Metropolitain Operában, amelyen végigtáncolhatta legnagyobb szerepeit.

Magyar sztárok, akik 2014-ben hunytak el

Nézegess képeket!

Elolvasom

1978-1981 között balettmesterként dolgozott az Ausztrál Balettnél és más együtteseknél, később tanított egyetemen is. 1981-1985 között Santiago de Chileben volt a Városi Balett művészeti vezetője, melyet feleségével, az ausztrál születésű Marilyn Burr-rel a világ élvonalába emelt. Utána a Cincinnati Balett következett, majd 1990-től 1993-ig az Angol Nemzeti Balett művészeti vezetőjeként dolgozott.

1995 végén visszatért Santiagóba, ahonnan számos nagy sikerű klasszikus és modern premier létrehozása után 2000-ben vonult vissza Mallorcára, ahol balettiskolát hoztak létre feleségével. 2012 szeptemberében a Magyar Állami Operaház főigazgatójának művészeti szaktanácsadója lett.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Táncpedagógusi és együttesvezetői területen is jelentős sikereket ért el, miközben számos nemzetközi szakmai verseny zsűritagjaként kísérhette figyelemmel az utánpótlás fejlődését. 1996-ban a Magyar Táncművészeti Főiskola címzetes főiskolai tanára lett. Munkásságát 1997-ben EuroPAS Magyar Táncdíjjal, 1998-ban Pro Cultura Hungarica emlékéremmel ismerték el.

Fotó: Magyar Állami Operaház/Gács Tamás

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük