Pedig tökéletesnek tűnt a házassága! A magyar tévésztár válik feleségétől?

1 év után

Komoly válságba került Nacsa Olivér 2011 őszén kötött házassága.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A 2012-es év végének nagy meglepetése volt, hogy kiderült, válságba került Nacsa Olivér humorista tökéletesnek tűnő házassága.

Azóta az is kitudódott, hogy a népszerű tévésztár nem karácsonyozott kettesben a feleségével, és a szilvesztert is külön töltötték.

Távkapcsolatban éltek

Nacsa Olivér 2006-ban ismerkedett meg egy főzőversenyen Zsuzsával, akiről elmondása szerint már az első pillanatban tudta, hogy a felesége lesz.

A szép, kedves, okos és intelligens fiatal nőt az egész ország megkedvelte, amikor együtt szerepeltek a TV2 Mr. és Mrs. című műsorában.

Az eljegyzést követően a menyasszony kapott egy kihagyhatatlan olaszországi álláslehetőséget, ami miatt 2011 februárjában fél évre Milánóba költözött.

A távkapcsolat sem tette tönkre szerelmüket, sőt, a humorista szerint a külön töltött hónapok csak megerősítették érzelmeiket. Rájöttek, hogy mennyire fontosak egymásnak, amiről sokan hajlamosak az évek alatt elfeledkezni. 

Azt is elhatározták, hogy ha ismét mindketten Magyarországon élnek, már nem húzzák tovább az esküvőt, és hamarosan családot is alapítanak.

Nem ünnepeltek közösen

A nagy nap nem is sokat váratott magára: 2011 szeptemberében a legnagyobb titokban összeházasodtak - erre csak két héttel a frigy után derült fény.

Közkedvelt magyar sztárok és párjaik

Nézegess képeket!

Elolvasom

A kis létszámú, bensőséges szertartásra meghívottak sem sejtették, hova mennek valójában. Úgy tudták Zsuzsa kerek születésnapját fogják ünnepelni egy buliban.

2012 tavaszán aztán az üzleti életben sikeres feleség elfogadott egy németországi állásajánlatot. Férje is követte, aki munkája miatt ezt követően sokat ingázott Németország és Magyarország között.  

Közeli barátaik szerint a humorista a tavalyi év vége felé arról panaszkodott, hogy nejével elhidegültek egymástól. A házasság megromlása láthatóan fizikailag is megviselte, 15 kilót fogyott. A karácsonyt sem töltötték kettesben, egy nyilvános helyen találkoztak, hogy megbeszéljék, hogyan legyen tovább.

- Igen, megtörtént a tisztázó beszélgetés, de arról, hogy ennek mi lett az eredménye, nem szeretnék beszélni - árulta el Nacsa a Borsnak.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A szilvesztert is a barátaival és kollégákkal ünnepelte egy húszas-harmincas éveket idéző bulin. Szakmai szempontból volt minek örülnie, Szálka című műsoruk Bagi Ivánnal minden nézettségi rekordot megdöntött a 2012-es év utolsó napján.

A Magyar Televízió történetében még nem fordult elő, hogy az RTL Klubot és a TV2-t is megverte volna, ahogyan az sem, hogy másfél-kétmillióan néznek egy műsort a közszolgálati tévén.

Arra nem adott választ, hogy feleségével válnak-e, vagy sem, de ha mégis sor kerülne erre, állította, a vagyonon vagy máson biztosan nem fognak vitázni, korrekt a viszonyuk.

Fotó: TV2 Aktív, Zséda/Facebook

Ezt is szeretjük