Máris vitatkoznak? Mester Tamás meglepő dolgot árult el a Megasztár zsűrijéről | femina.hu
2012. május 27. | Hella
GyerekszájÉden Hotel 2
rss
Címoldal   /   Hazai sztár
kisebb normál nagyobb

Máris vitatkoznak? Mester Tamás meglepő dolgot árult el a Megasztár zsűrijéről

Mester Tamás elárulta, milyen kérdésekben vannak kisebb vitáik.
Szerző: Koczkás Kriszta
Forrás: Femina.hu
2012.02.06.

Sokan már hetek óta nagy érdeklődéssel várják a február 10-én induló Megasztár hatodik évadát.

Így van ezzel a zsűri is, akik már korábban elkezdték a közös munkát. De ahogyan Mester Tamás az Aktívnak elárulta, nincs mindenben teljes egyetértés az ítészek között.

Apróbb vitáik vannak

Az ismert énekes a TV2 műsorában elmondta, hogy társaival csak kisebb nézeteltéréseik vannak, elsősorban szakmai kérdésekben.

- Engem az izgat, ha valaki zenei tanulmányok nélkül is tud valami olyat, ami egyébként nem tanítható. Számomra tehát a karakter, a karizma, az ősmuzikalitás a fontos. Ha, mondjuk, az illető énekes eltalálja a megfelelő hangokat jó időben, az már szakmai kérdés, és idővel elsajátítható - mondta.

Hozzátette, ebben a kérdésben főként Falusi Mariann, Bereczki Zoltán és közte vannak kisebb viták.

- Ők azt mondják, persze jogosan, hogy ez egy szakma, ahol tanulni kell, ezért szükség van tanárokra - adta tovább kollégái véleményét.

Az utánzókészséget tartja fontosnak

Majd elmondta: azért sem ért egyet a másik két zsűritaggal, mert kedvenc zenekarai és énekesei is egészen másként szerezték meg a szükséges tudást.

Az elmúlt évtizedek leghíresebb magyar énekesei
Az elmúlt évtizedek leghíresebb magyar énekesei
Magyar sztárok, akik legyőzték a rákotA Megasztár zsűritagjaiA Megasztár 5 döntőseiMagyar sztárapukák gyermekeikkelA magyar tehetségkutatók felfedezettjei Magyar sztárok hosszú és rövid hajjalKözkedvelt magyar sztárok és párjaikFalusi Mariann fogyása képekbenLiptai Claudia legdögösebb ruháiFiatal magyar énekesek

Tamás szerint nagyon fontos szerepet az utánzókészség is, fiatal és idősebb tehetségeknél egyaránt.

- Ahhoz, hogy idővel kialakuljon egy énekes saját hangja, először rengeteg énekest kell tudnia utánozni. Ezt nem úgy értem, hogy az ő hangjukat kell lekövetnie, hanem inkább csak a hangkaraktereket, hogy minél szélesebb legyen az eszköztára, amiből idővel ki tudja választani a saját hangját.

Fotók: TV2 Sajtószoba

Még nincs hozzászólás
Problémákkal küzdenek a Megasztár5 döntősei

A Megasztár5 versenyzőinek élete nagyot fordult a tehetségkutatóval, legnehezebben szeretteik hiányát viselték, ám a siker kárpótolta őket.

Dátum: 2010. október 26.
Készítette: Femina.hu

Mostanában olvasott cikkeim

Egy új Facebook-os közösségi alkalmazást ajánlunk neked, a Readert. Tovább az alkalmazás leírásához »

Ha engedélyezed a Facebookos alkalmazást, megnézheted, mit olvasnak a barátaid, és visszakeresheted a legutóbb olvasott cikkeidet.

Olvasott cikkeim
Olvasd el ezt is!

Top cikkek

hirdetés

Femina Fórum

Nézd meg, miről csevegnek a többiek!

Mai névnap Evelin, Fülöp

Még több képeslap »

Népszerű videók

Gyerekszáj
Gyerekszáj -5. heti videó
hirdetés

Partnereink

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit.