Eddig titkolták kapcsolatukat! Az RTL sztárja most megmutatta párját

Mármarosi Tünde kiheverte a szakítást, már Kocsis Dénessel jár.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nem sokáig búsult Vastag Tamás után Mármarosi Tünde, aki a Szombat esti láz című műsorban Vastag Csaba partnere volt.

A táncoslány szíve most már az Operettszínház fiatal titánjáért, Kocsis Dénesért dobog, akivel az Elfújta a szél próbáján találkozott.

Szakítás után új szerelem

Mármarosi Tünde és Vastag Tamás kétéves kapcsolatuk végére tettek pontot a műsor után, ahol a lány párja testvérével, az X-Faktor győztesével, Vastag Csabával szerepelt.

Akkor azt mondták, a sok munka miatt elhidegültek egymástól, azt pedig, hogy egy titokzatos harmadik is közrejátszott a szakításban, határozottan cáfolták.

A 24 éves lány azt mondta, ő nem gondolta, hogy ekkora a baj a kapcsolatukban, de ha az énekes menni akart, ő nem állíthatta meg. Acsarkodás nélkül, békében váltak el, bármikor felhívhatják a másikat, de túlzás lenne azt mondani, hogy barátok maradtak.

Eljátszotta, hogy nem ismeri

A táncoslánynak egy hónapra volt szüksége, hogy újra magára találjon, a Szegeden bemutatásra kerülő Elfújta a szél darab pedig meghozta számára a szerelmet is.

Tolvai Reni ihlette? Az RTL sztárja átlátszó felsőt húzott

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mint mondta, amikor bemutatták az Operettszínház új sztárjának, Kocsis Dénesnek, látta a fiún, hogy az az alkat, aki szereti, ha körülrajongják. Éppen ezért ő inkább eljátszotta, hogy fogalma sincs, kicsoda is a férfi, de a próbák közötti szünetekben sokat beszélgettek, mígnem a barátságuk átalakult.

Mármarosi ismerősei azt mondták, kivirult a lány, édesanyja szerint úgy csillog a szeme, mint eddig sohasem.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

A musicalszínész pedig úgy véli, Mármarosi Tünde pont olyan, mint ő, csak nőben. Minél hamarabb szeretné hazavinni a lányt Makóra, hogy megismertesse gyerekkora helyszínével.

Fotók: RTL Sajtószoba, Facebook

Ezt is szeretjük