kisebb normál nagyobb
Címoldal   /   Hazai sztár   /  

Mádai Vivien helyett Ada vezeti a Reflektort

Kirúgták őket? A csinos szőke tévés után 3 férfi műsorvezetőt is menesztettek

Mádai Vivien mellett három férfi műsorvezetőt is nélkülöznünk kell.

Szerző: Bogár Piroska
Forrás: Femina.hu
2013.03.04.

Hétvégén jelentette be az RTL Klub, hogy a továbbiakban nem Mádai Vivien vezeti a csatorna Reflektor című műsorát.

Mádai Vivien
Hajdu Steve

A szőke tévés mellett három férfi műsorvezetőt is nélkülözniük kell a rajongóiknak.

Pletykáltak róla

Már hetekkel ezelőtt szárnyra kaptak olyan pletykák, melyek szerint az utóbbi időben kissé kikerekedett szőke tévésnek ultimátumot adott a csatorna: vagy leadja a pluszkilókat, vagy megválnak tőle. 

A 23 éves műsorvezető a Hot! magazin megkeresésére azt mondta, hivatalosan még nem kapott értesítést arról, hogy munkahelye megtartásának érdekében fogynia kellene. Ennek ellenére intenzíven sportolni kezdett, és speciális étrendet is tart.

Nem ez lenne az első eset, hogy az RTL Klub a súlyfelesleg megszabadulására kéri valamelyik képernyősét. Amikor Erdélyi Mónika második gyermeke megszületése után 2010-ben is megváltozott alakjával küzdött, a Mónika Show műsorvezetőjét is fogyókúrára fogták.

A csatorna szerint a jelen esetben ilyesmiről szó sincs: Mádai Vivien és a csatorna közös döntése alapján került sor a műsorvezető cserére - áll a közleményben.

Hárman is távoztak

- A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója vagyok, és jelenleg a diplomamunkámon dolgozom, amit szeretnék minél magasabb színvonalon teljesíteni, így a közeljövőben elsősorban a tanulmányaimra szeretnék koncentrálni - nevezte meg távozásának okát a Reflektor egykori háziasszonya.

A 2013-as Story-gála legdögösebb sztárjai
A 2013-as Story-gála legdögösebb sztárjai
Sztárpárok a 2013-as Story-gálánA 2012-es Story-gála legdögösebb sztárjaiA 2013-as Glamour-gála sztárjaiSztárpárok a 2012-es Story-gálánA Nagy Duett 2013 sztárjaiA legdögösebb magyar sztármamikNapjaink legnépszerűbb magyar tévéseiA Barátok közt színésznőiA 2011-es VIVA Comet gála dögös sztárjaiA 2013-as Szombat esti láz női sztárjai
Ma este már Pintér Adrienn, vagyis Ada vezeti a bulvármagazint. A 30 éves, kétgyermekes anyuka komoly televíziós tapasztalatot tudhat maga mögött, évekig vezette az első magyar zenecsatorna több közismert műsorát is.

El kell egy időre búcsúzniuk a rajongóknak három férfi műsorvezetőtől is: a Music FM nem hosszabbította meg Harsányi Levente, Hajdu Steve és Ferencz József szerződését sem.

- Hivatalosan közös megegyezéssel bontottunk szerződést. Baráti viszonyban váltunk el, csak azt sajnálom, hogy nem tudtam elköszönni azoktól, akik a legfontosabbak egy rádiónál. Ők pedig a hallgatók - nyilatkozta Harsányi Levente.

A Blikk információi viszont azt állítja, olyan helyzet elé állították, hogy inkább felmondott. Többek között azt kérték tőle, ne menjen be dolgozni, elég, ha beküldi a reggeli műsor átveréseit.

Hajdu Steve azt mondta, ő maga kérte a szerződése felbontását, mert elfáradt, a hajnali kelések és az esti előadások kimerítették. A délutáni műsorvezető, Ferencz József, azaz Fittikém, a Kém sem lesz hallható a 89,5-ön - az ő távozásának oka egyelőre ismeretlen.

Fotó: RTL Klub/Bársony Bence

Még nincs hozzászólás
Ada ismét képernyőn

A VIVA TV-ről ismert Pintér Adrienn az RTL Klub bulvár magazinjának új műsorvezetőjeként tért vissza a képernyőre. Videónkból megtudhatod, mit csinált az elmúlt években.

Dátum: 2013. március 15.
Készítette: Femina.hu
hirdetés
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit.