Volt párjával jött össze a magyar énekesnő! Nem bírták ki egymás nélkül

A részletek

A fiatal énekesnő, Lola újra összejött volt párjával.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Meglepő fordulat állt be a fiatal énekesnő, Lola magánéletében: újra összejött volt párjával.

Lola és Bence egy október végi rendezvényen

A 27 éves sztár másfél évvel ezelőtt jött össze a zenész Czoller Bencével, hamar összeköltöztek, és el is jegyezték egymást, az esküvőt azonban idén tavasszal elhalasztották.

Augusztusban aztán Lola váratlanul bejelentette, hogy szakítottak, mert a sok munka miatt már elment egymás mellett az életük, nem volt egymásnak mondanivalójuk.

Annál meglepőbb volt, amikor egy október végi rendezvényen együtt vettek részt, gyakran összebújtak, úgy viselkedtek, mint a friss szerelmesek. Lola az RTL Klub Reflektor című műsorában most elárulta: újra összejöttek, a közös munka összehozta őket.

- A párkapcsolatom rendbejött. Most az élet minden területén a helyemen érzem magam. Mondjuk azt, hogy volt egy kisebb system error - mondta.

A 2015-ös Glamour-gála szerelmespárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Fotó: Balkányi László

Leadkép és Facebook-kép: Tamas Schneider

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük