
Liptai Claudia manapság az egyik legnépszerűbb és legsikeresebb médiaszemélyiség hazánkban, ráadásul egy 4 éves kislány, Panka boldog anyukája. Legutóbbi interjújából azonban kiderül, hogy a kezdet számára sem volt könnyű.

A csinos műsorvezetőnő ezúttal Till Attila Propaganda című műsorának vendége volt, és kollégájának adott interjújában meglepő dolgokat árult el múltjáról. A beszélgetés során őszintén mesélt például gyermekkoráról, és a szegénységről, amiben élt.
Szülei nem voltak jómódúak, nem lakást, hanem mindössze egyetlen szobát béreltek, Claudia így lényegében egy „ágybérletbe” született.
Később egy alagsori lakásba költöztek, ahol volt saját szobája, de ablakából csak lábakat látott.
Tillával újra felkeresték egykori otthonát, és a régi lakásba lépve elöntötték az emlékek. Könnyeit sem tudta vissztartani, amikor ennyi év után ismét szembesült gyermekkori évei színhelyével.
- Hihetetlen, hogy az ember egy ilyen környezetben nő fel, és tud elégedetlen lenni bármivel, ha valami nem jön össze. Pedig ez akkor adottság volt, nem is volt kérdés, hogy csak ennyi van - vélekedik a 38 éves sztár.
Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy egyáltalán nem látja hátránynak, hogy annak idején nélkülözniük kellett, de előnynek sem érzi.
- Valószínűleg én mindig az a lány maradok, aki itt lakott, ezen nagyon nehéz túllépni. Ez egyfelől előny, mert mindig ebből építkezem. Nagyon sokat merít az ember abból, hogy honnan jön - mondta.
Fotók: TV2 Sajtószoba
Csepregi Éva évtizedek óta sikeres énekesnő. Hiába 56 éves, az idő nem fog rajta, megőrizte fiatalos külsejét, és hatalmas energia van benne. Kiderítettük, mi a titka sikerének és a szépségének.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj exkluzív púdert, rúzst és körömlakkot a nyár színeiben! |
| Nyerj szalon minőségű hajdúsító sampont és hővédő hajhabot! |
