Lefaragta a plusz kilókat! A TV2 műsorvezetője nádszálkarcsúra fogyott

Vallomás

Kulcsár Edina is átélte, milyen súlyfelesleggel küzdeni.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kulcsár Edina a TV2 Aktív című műsorában nyilatkozott arról, hogy volt idő, amikor neki is meggyűlt a baja a kilókkal. Ő azonban nem esett teljesen kétségbe, hiszen egy rendkívül határozott döntést hozott.

A 2009-es Miss Plastic Hungary versenyen
A 2014-es Miss World Hungary győzteseként

A barna szépség súlya több mint hetven kilogramm felé kúszott, ekkor érezte azt, hogy ez így semmiképpen sem mehet tovább. Elégedetlen volt a külsejével, emiatt megpróbálta minél hamarabb lefaragni plusz kilóit.

Életmódot váltott

Edina a következőképpen emlékszik vissza arra az időre, amikor megérett benne az elhatározás.

- Az asztalra csaptam, és azt mondtam, hogy na, én már csak azért is megmutatom, hogy le lehet fogyni, és, hogy én modell leszek - mondta.

A súlycsökkentés és a kitűzött cél pedig sikerült: Edina lett a 2014-es Miss World Hungary győztese, sőt, a világversenyen második helyezést ért el. Ráadásul edzője szerint egy fitneszversenyen is igencsak érdemes lenne elindulnia.

Kulcsár Edinának viszont az utóbbi időben számos teendője akad, hiszen műsorokat vezet, különböző eseményekre és fotózásokra jár. Mivel rendkívül elfoglalt, bár sajnálja, jóval kevesebb időt tud fordítani alakjának megőrzésére, mint korábban.

Az alapvető dolgokra viszont próbál odafigyelni: sok zöldséget és gyümölcsöt fogyaszt, a szénhidrátot pedig kerüli. Mostanában az edzőterembe járás helyett alakját különleges testedzéssel igyekszik megőrizni, aminek lényege, hogy egy úgynevezett fekvő kerékpárban égeti a kalóriákat.

Tarolt a magyar lány a Miss World szépségversenyen! Képeken a világ leggyönyörűbb női

Nézegess képeket!

Elolvasom

A szépségkirálynő tehát mindent megtesz annak érdekében, hogy vigyázzon a vonalaira, hiszen, bár kevesen gondolják róla, tudja, milyen súlyproblémákkal küzdeni.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Fotó: Facebook/TV2 Sajtószoba.

Ezt is szeretjük