Korda György reagált a botrányos vádakra - Íme, a részletek

Korda György és Balázs Klári most először szólalt meg a villabotrány kirobbanása óta.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Néhány napja azzal a szalagcímmel jelent meg egy napilap, hogy Korda György és Balázs Klári alkalmi légyottokra, gyakorlatilag szerelmi fészekként tartják fenn szállodájukat.

A sztárpár most megszólalt, és a TV2 Aktív című műsorában reagált a vádakra.

Szoba pár órára

Igencsak meglepődött a Korda házaspár, amikor néhány napja a kezükbe vették a napilapot, melynek a címlapján szerepeltek.

- Én nem tudtam róla, Klárika ébresztett ezzel, hogy megjelent ez a cikk az újságban. Elolvastam, majd egyszerre kavargott bennem a döbbenet, a csodálkozás és a düh. Nem létező dolgokat írnak benne - mondta az énekes.

A botrány onnan ered, hogy a Korda-villa honlapján ott szerepel egy opció, mely szerint szobát pár órára is kivehetnek az arra járók.

- A házat egy éve vezetjük ketten, korábban azonban volt egy vezetője a háznak, aki feltette az oldalra ezt a mondatot. Mától viszont nem lesz fent - mondta határozottan az énekesnő.

A pár úgy véli, szállodájuk teljesen erkölcsös elvek alapján működik. Azt pedig, hogy ki mire használja a kivett szobáját, már nem rájuk tartozik.

Pert indítanak

- Egy-két órára bárhová be lehet menni. A szálloda a vendégért van, és a portás nem kérdezhet rá, hogy le akarnak-e pihenni, azért, mert üzleti tárgyalásuk lesz, vagy pedig szeretkezni akarnak-e egy órát - mondta az énekes.

Közkedvelt magyar sztárok és párjaik

Nézegess képeket!

Elolvasom

Korda Györgyék felháborodásuk jeléül pert indítanak az újság ellen, mondván, megtépázták a szálloda hírnevét.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

- Ha van olyan, aki ott pásztorórát töltött, az nyugodtan jelentkezzen, mert akkor visszavonjuk a pert, amit hitelrontás miatt indítottunk - zárta mondandóját a sztár.

Ezt is szeretjük