22 év korkülönbség! A magyar modell mégis belezúgott a 62 éves énekesbe

Kóbor-Deme Zsóka és Kóbor János tíz éve boldogok egymás mellett.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az Omega énekesének feleségét, Kóbor-Deme Zsókát egy pillanatig sem zavarta, hogy rocksztár férje 22 évvel idősebb nála.

Több mint tíz éve alkotnak egy párt, egy tündéri kislányuk is született.

Nem tűnt fel nekik a 22 év különbség

Sem Kóbor János, sem az egykor modellként dolgozó Zsóka nem akart először elmenni arra a partira, ahol először találkoztak 2005-ben. A csinos üzletasszonyt és tanárt barátnője vette rá, hogy menjen el mégis, az Omega énekese pedig maga döntött úgy, otthagyja a Balaton partját egy rövid időre, és benéz a szülinapi összejövetelre.

A partin rögtön be is mutatták őket egymásnak, majd el is kezdtek beszélgetni. Az ötórás társalgás alatt egyszer sem tűnt fel Zsókának, hogy János 22 évvel idősebb lehet nála.

- Szerelem volt első látásra. Nem akartunk menni, rögtön bemutattak minket egymásnak, és attól a pillanattól kezdve egész este együtt voltunk, és azóta, több mint tíz éve együtt is vagyunk - emlékezett vissza Kóbor-Deme Zsóka az első találkozásra Jakupcsek Gabriella Duna TV-n futó beszélgetős műsorában.

64 évesen is vállalta az apaságot! A magyar énekesnek gyönyörű a lánya

Nézegess képeket!

Elolvasom

- Az a legfantasztikusabb, hogy a dolgok azóta is ilyen egyszerűen mennek nap mint nap. Nem kevésbé szeretjük ma sem egymást, pedig villámcsapásként ért minket a szerelem - folytatta a rocksztár felesége.

Azt is elárulta a műsorban, hogy Kóbor Jánosról korábban neki is a rocksztárokhoz kötött klisék jutottak eszébe - egészen a megismerkedésükig.

- Olyan kellemes csalódás volt, hiszen eszembe sem jutott volna, hogy egy rocksztár lesz a férjem. Nagyon laza, pozitív gondolkodású, és tele van tervekkel, célokkal. Abszolút nem érzékelhető ez a 22 évnyi különbség. Egy pillanatig sem vacilláltam emiatt - mesélte Deme Zsóka.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Megismerkedésük óta több mint tíz év telt el. Azóta összeházasodtak, és megszületett kislányuk, Léna is, aki most már nyolcéves. A kisgyerek születése új ambíciókat adott a párnak, csak a jövőbe tekintenek, hiszen mindig ott kell állniuk mellette. Állításuk szerint az öregedésről és az öregségről sem beszélnek, mindig csak terveket készítenek.

Fotó: RTL Klub/Sajtóklub.

Leadkép és Facebook-kép: MTVA.

Ezt is szeretjük