A Barátok közt szívtiprója először mutatta meg párját - Nézd, milyen boldogok!

Kiss Ernő Zsolt a Reflektornak mesélt a családjáról.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kiss Ernő Zsolt szívtipró borászt játszik március óta a Barátok közt sorozatban - a valóságban azonban már nyolc éve ugyanabba a nőbe szerelmes, és két éve kislányuk, Zoé is megszületett.

A 30 éves színész az RTL Klub Reflektor magazinjának riporterét engedte be a lakásába, ahol egyebek közt elárulta, párját, a színésznő Darinkát a Madách Színházban ismerte meg nyolc évvel ezelőtt. Bár eleinte voltak hullámvölgyeik, lévén mindketten akaratos emberek, de sikerült összecsiszolódniuk.

Azzal pedig, hogy a kicsi Zoé megszületett, minden vágyuk teljesült. Zsolt amúgy is lányos apának gondolta magát korábban, ráadásul a kislány pont olyan lett, amilyennek elképzelte.

- Már korábban volt egy álmom, hogy majd a lányom milyen lesz, és minden olyan dolog, minden olyan tulajdonság, amit én szerettem volna belegyúrni az ideális gyerekbe, az úgy összejött. Az imáim meghallgatásra találtak, kaptam egy olyan kislányt, amilyet szerettem volna, úgyhogy ennek tényleg mérhetetlenül örülök - mesélte a Reflektornak.

A színész mostanában elég elfoglalt: a Barátok közt-béli szerep mellett a Madáchban egész nyáron próbálnak feleségével a világszerte népszerű musical, a Mamma Mia! őszi bemutatójára, amire máris hatalmas az érdeklődés.

Fotók: RTL Klub/Reflektor

 

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Sztárok és gyerekeik

A sztárok között is sokan vannak, akik büszkén mutogatják utódaikat, nézd meg a képes összeállítást!

Igazi kis vasgyúró! Először mutatta meg kisfiát Kucsera Gábor és Tápai Szabina

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük