
Körtvélyessy Zsolt a Barátok közt Hoffer Józsijaként vált országosan ismertté. Az RTL Klubon először 1998.október 26-án sugárzott, és azóta is futó sorozatban a kezdő csapat tagja volt, a sikerszériától 2004-ben vált meg.
A 70 éves színművész hamarosan egy mindenki által ismert szereplő bőrébe bújik. Az Abigél Bánfalvy Ágnes nevével fémjelzett színpadi feldolgozásában ő alakítja Torma igazgató urat, és ha felkérik, szívesen eljátssza a figurát Bánfalvy rendezésében a kamerák előtt is. A produkció producerével, Horváth Csabával nem először dolgozik együtt, ő rendezte Körtvélyessyt az Egy őrült naplója című Gogol-tragikomédiában.
A Jászai Mari-díjas színész 1969-1979 között 10 évig volt a kecskeméti Katona József Színház társulatának tagja, ahova pár éve ismét leszerződött. A vidéki teártumban jelenleg Heinrich von Kleist az Az eltört korsó című vígjátékát próbálja.
Csonka András a DTK Show vendégeként őszintén beszélt D. Tóth Krisztának pályafutása kiemelkedő és mások által lecikizett szakaszairól, édesanyja elvesztéséről és az éppen 20 évvel ezelőtt elindult Família Kft.-ről, melynek az országos ismertséget köszönheti.
| Nyerj 30 ezer forint értékű Cuisinart vízforralót! |
| Nyerj Little Dot parfümcsomagot 3 különleges illattal! |
| Nyerd meg A Glamour nagy Tedd&Ne tedd könyvet! |