
Nagy utat tett meg az egykor fodrászként dolgozó Böbe, míg eljutott Csillagkútra, hiszen Erdélyből menekült a sorozat képzeletbeli városkájába. Ám sikerült beilleszkednie - nemcsak, hogy házvezetőnőként munkát talált, de egyre jobban ki is virult.



Persze nem csoda, hiszen megformálója, Cseke Katinka alapos változáson ment át az utóbbi időben. Ledobott jó néhány plusz kilót, dögös frizurát csináltatott, és úgy tűnik, sugárzik a boldogságtól. Azt hihetnénk, a 38 éves, mindig mosolygó színésznőre rátalált a szerelem, azonban ő egyelőre nem keresi az igazit.
A mindig vidám színésznő bűbájos humorral mesélt Hajdú Péternek a Frizbi korábbi adásában magánéletéről, hullámvölgyeiről, betegségéről és örömeiről.
A Színművészeti Egyetem elvégzése után a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött, ahol együtt játszott többek között Damu Rolanddal. Férjét - akitől időközben elvált kilenc év házasság után -, szintén Szolnokon ismerte meg. Esküvőjük után szinte rögtön teherbe esett, és nemsokára megérkezett a család szeme fénye, a pici Panna. Katinka a szülés után hosszú évekig otthon maradt kislányával, és négy évadon keresztül nem vállalt szerepet. Ebben az időszakban jó pár kilót felszedett az egykor karcsú színésznő, amiben súlyos pajzsmirigybetegsége is nagy szerepet játszott.
Idén tavasszal pedig egy nőgyógyászati vizsgálat során polipot találtak a szervezetében. A művésznő elmondta, hogy ekkor újragondolta az életét, megbocsátott férjének, és őszintén megbánta, hogy nem szeretetben engedték el egymás kezét.

Szerencsére a műtét után megnyugtató vizsgálati eredmény született, a polip nem rosszindulatú, már nincs mitől tartania a művésznőnek.
Katinka bevallotta, kilenc év házasság után nem vágyik komoly, elkötelezett kapcsolatra, de nem cáfolta, hogy kalandokban szűkölködő lenne a magánélete. Hajdú Péter kérdésére, hogy milyen számára az ideális férfi, meglepő határozottsággal válaszolt.
- Olyan pasira vágyom, mint Roland, a jelenlegi férjem a sorozatban. Benne megvan minden olyan tulajdonság, ami hiányzott Norbiból, a volt férjemből. Norbi végtelenül rendes ember, azonban hozzám túlságosan nyugodt. Ezzel szemben Roland szenvedélyes és humoros. Ilyen társra vágyom.
Katinka és Roland egy évadzáró bulin meséltek arról a kollégáknak, hogy évekkel ezelőtt együtt éltek. A művésznő kapcsolatuknak egy szenvedélyes éjszaka után - Schwajda György igazgató intelmére - vetett véget. Katinka ugyanis egyik éjjel arra riadt fel, hogy Roland berúgta lakása ajtaját.

- Egész éjszaka nyitott ajtónál aludtam. Schwajda György igazgató másnap reggel behívatott az irodába, és azt mondta: Cseke, maga négy hónapja van a színházban, és máris itt vannak a rendőrök, asztalosok, ácsok? Többet nem állhat szóba Rolanddal.
Azonban a jó kapcsolat és baráti viszony a sorozatbéli Várnagy Előd és közötte a mai napig megmaradt.
A művésznő idén 15 kilót fogyott, láthatóan kiegyensúlyozott, boldog, és jól érzi magát a bőrében. Azonban a ruháitól nem szabadulna meg, hiába kérné fel akár a Playboy egy fotósorozat erejéig.
Jóban Rosszban - augusztus 16-ától minden hétköznap 20:45-kor a TV2-n!
- Van önkritikám, és van otthon tükröm. Nem hiszem, hogy engem valaha felkérnének a nyuszis magazin fotózáshoz. Nagyon nagy megtiszteltetésnek venném, de valószínűleg azt mondanám, hogy nem.
Fotók: TV2
Kulka János, Györgyi Anna, Holl Nándor, Zsigmond Tamara és Fekete Zoltán. Íme, hazánk színészei, akik nélkül el sem tudjuk képzelni a népszerű orvossorozatot: a magyar Doktor House és csapata!
| Nyerj szalon minőségű hajdúsító sampont és hővédő hajhabot! |
| Nyerj exkluzív púdert, rúzst és körömlakkot a nyár színeiben! |
| Nyerj különleges, márkás sheás testvajat és tusolókrémet! |





