
Ha felhagyott volna a színészettel, Ivancsics Ilonát akkor is sokan őriznék emlékezetükben.

Nem véletlenül, hiszen a bájos színésznő a kilencvenes évek sikersorozatában, a Szomszédokban 13 éven keresztül alakította a gazdagréti általános iskola csinos tanárnőjét, Jutkát.
Szinte hihetetlen, hogy a sorozat befejezése óta már több mint tíz év telt el - legfőképpen, ha az ember elnézi Ivancsics Ilonát, hiszen túlzás nélkül állítható, 49 éve ellenére szebb és dögösebb, mint valaha!
Erről bárki meggyőződhet, aki vasárnap este megnézi a TV2 Frizbi Hajdú Péterrel című műsorát, ugyanis a legismertebb magyar sorozatok szereplői lesznek a műsorvezető vendégei.
Ivancsics Ilona és Szomszédok-béli férje, a Vágási Ferit játszó Nemcsák Károly egyebek közt arról is mesélnek, bár sokan a valóságban is házaspárnak hitték őket, valójában a barátságnál több nem volt köztük sosem.
Jó csapat volt
Mindenesetre a sztármami - fia, Bence már 19 éves - korábban a Mokka műsorában azt is bevallotta, remek csapattal dolgozott együtt a szomszédokos időkben, sőt, mind a mai napig évente egyszer összejönnek, és elmesélik egymásnak, mi minden történt velük.
Egyébként a kaposvári születésű színésznő a sorozat kezdetekor a József Attila Színház tagja volt, majd 1994 és 2003 között a Soproni Petőfi Színház társulatához tartozott, azóta szabadúszóként dolgozik.
Néhány éve létrehozott egy kőszínházzal nem rendelkező társulatot, a Száguldó Orfeumot, mely vígjátékokkal, zenés darabokkal és gyerekeknek szóló előadásokkal szórakoztatja a publikumot.
Fotók: Europress, Száguldó Orfeum
Ábel Anita mindenki Mágenheim Julcsija szebb, mint valaha, sugárzik a boldogságtól. Nyolc éve van férjnél, 2008-ban született meg kislánya. A Femina.hu egy jótékonysági partin kérdezte meg a sztárt.
| Nyerj új, formabontó csomagot a TEKA-tól a tökéletes konyháért! |
| Nyerj UltraContour és VelaShape kezelést 104 ezer forint értékben! |
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |