kisebb normál nagyobb
Címoldal   /   Hazai sztár   /  

Grétsy László 85 éves

Ma 85 éves Grétsy László - Így néz ki most az Álljunk meg egy szóra! műsorvezetője

Grétsy László műsorát az egész ország nézte.

Forrás: Femina.hu

Ma ünnepli 85. születésnapját Grétsy László a nyelvművelés kiemelkedő alakja, aki televíziós személyiségként is belopta magát az egész ország szívébe. 1932. február 13-án született, diplomáját 1954-ben szerezte meg. Tudományos pályafutását nyelvészként kezdte, de népszerűségét azoknak a televíziós műsoroknak köszönheti, amelyekben a magyar nyelv hagyományaival és nyelvünk ápolásával foglalkozott. Ezek közül a legismertebb a Vágó Istvánnal közösen vezetett Álljunk meg egy szóra! című műsor volt.

Képes összeállításunkban megnézheted, hogy mennyit változtak az elmúlt évtizedek során hazánk legendás műsorvezetői, akik már elmúltak 80 évesek.

Grétsy László nevéhez fűződik többek között a Nyelvművelő kéziszótár összeállítása is. Az Álljunk meg egy szóra! című műsorban egy-egy szónak, kifejezésnek a helyességét, eredetét, esetleges hibás használatát magyarázták el Vágó Istvánnal közösen. A műsor 500. adása 1997-ben került adásba. Grétsy László 1998-ban ment nyugdíjba.

Forrás: Facebook/Grétsy László Fan Club, MTI/Czimbal Gyula
Kattints a képre a nagyításhoz!
Kattints a képre a nagyításhoz!
Kattints a képre a nagyításhoz!
Kattints a képre a nagyításhoz!
Kattints a képre a nagyításhoz!
1 / 4

A '90-es évek magyar tévésztárja volt! 68 évesen is elképesztően sármos

Nézd meg képes összeállításunkban azokat a legendás magyar tévéseket, akiknek népszerűek voltak a műsoraik, de már régóta nem szerepelnek képernyőn!

Még nincs hozzászólás

Kovács P. József bemondók

Nézd meg, hogy néznek ki a Magyar Televízió bemondói napjainkban!
Hazai sztár
Sztárlexikon

Blog.hu ajánló

    hirdetés
    hirdetés
    Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit.