50 fölött kezdett új életet Görbe Nóra

Visszavonult a szerepléstől

Görbe Nóra, akit az ország Lindaként zárt a szívébe, kerüli a nyilvánosságot, de üzeni, jól van.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Görbe Nórát annak idején egy ország zárta a szívébe a cserfes, folyton kalamajkába keveredő, karatézó rendőrlány, Linda szerepében.

Dr. Ormos Péterhez 2006-ban ment hozzá

Bár a nyolcvanas évek népszerű sorozatával hatalmas ismertségre tett szert, a karakter örökre ráragadt, és az emberek akkor is Lindaként akarták viszontlátni, amikor ő Nóraként próbált érvényesülni.

Pedig időközben megjelentek meselemezei, énekelt szerelmes duettet Szikora Robival, sőt, filmekben is megmutatta tehetségét, a legtöbbeknek mégis a karatézó rendőrlány maradt.

27 évesen lett Linda

A filigrán lányka azonban már az 1983 és 1989 között forgatott sorozat idején sem az volt, akinek a nézők elképzelték. Görbe Nóra ugyanis rendkívül fiatalon, 18 évesen, mindössze három nap ismeretség után költözött össze Gát Györggyel, majd jóval később két gyermeket is szült neki: Annát 1983-ban, Mártont pedig hat évvel később - tehát már a forgatások idején is édesanya volt!

Férjhez ment

Az anyaság korán megadatott neki, ám a házasság intézményét csak ötvenévesen kezdte megismerni, hiszen gyermekei apjával sosem mondták ki a boldogító igent, ráadásul 13 évig egyedül kellett nevelnie a porontyokat. A nagy napra végül 2006 őszén, az ötvenedik születésnapján került sor, ekkor ment hozzá dr. Ormos Péterhez, akivel azóta is él.

Gyönyörű magyar színésznők 50 fölött

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mint a Zsaru Magazinnak adott, egyik utolsó interjújában elárulta, már a kezdetektől vibrált közöttük a levegő - ráadásul a férfi nem ismerte Lindaként, mivel annak idején nem nézte a sorozatot, így nem a vagány csajszit kereste benne, mint mindenki más.

- Az egész életem skizofréniában telik, mert amikor már kitörnék ebből a szerepből, és elfogadnának az emberek Nórának, akkor újra jön egy ismétlés valamelyik csatornán. Föladtam, hogy elfogadtassam másokkal, én csak szerepet játszottam, nem Linda vagyok - mesélte.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Nos, ez a föladás egyszersmind azt jelentette, hogy az esküvő óta tudatosan kerüli párjával a reflektorfényt. Visszavonult, nem játszik többé színpadon sem, helyette utazgat - és élvezi az életet, ahogy korábban sosem tehette.

Fotó: Europress

Ezt is szeretjük