
Bár sokáig csak a keresztnevüket ismertük, már-már családtagnak számítottak a magyar háztartásokban, hiszen nap mint nap köszöntötték a nézőket a képernyőkről. Bájos mosolyuk és dekoratív megjelenésük sok férfirajongót szegezett esténként a tévékészülékek elé.
Ők voltak az első televíziós vetélkedők elbűvölő háziasszonyai, akik egyben a műfaj hazai úttörőinek is számítottak. Nézzük, mi történt egykori kedvenceinkkel az elmúlt évek során!
Az elbűvölő Dórát 1993-ban, a Szerencsekerék című tévés vetélkedő indulásakor ismerte meg a hazai közönség. A csinos lánynak sokáig a hangját sem lehetett hallani, hiszen a műsorvezető páros, Klausmann Viktor és Gajdos Tamás oldalán ő a betűforgató szerepét töltötte be. Bájos mosolyával azonban már akkor sokakat lenyűgözött, és a Szerencsekerék hat éve alatt egyre bizonyosabbá vált, hogy Dóra többre képes a betűforgatásnál. A pályafutását mentőorvosként kezdő lány, miután elhagyta a vetélkedőt, reklámfilmekben szerepelt, később mozis műsort vezetett, ám életének középpontjában már ekkor is a családja állt.

A 42 éves egykori tévés négy gyermek, Sára, Vilmos, Rozi és Bori büszke mamája. Dóra igazi mintaanya, aki saját bevallása szerint egy este sem mulasztja el, hogy mesét olvasson a legkisebbeknek lefekvés előtt.
Profizmusát az mutatja, hogy példás családi élete mellett még arra is maradt energiája, hogy sikeres üzletasszonnyá váljon. Az elmúlt évek során a Szerencsekerék egykori háziasszonya férjével négy tévécsatornát indított, közöttük a népszerű Paprika TV-t és a Filmmúzeumot. 2009-ben megnyitotta saját éttermét, ahol családbarát körülmények várják a vendégeket. Dóra egy interjúban bevallotta, különösen fontos életében a vallás, ebből, valamint a családjától kapott szeretetből merít erőt a hétköznapok küzdelmeihez.
A 42 éves műsorvezetőnő annak idején biológia-földrajz szakos tanárként végzett az egyetemen, ám hamar elcsábította a média világa. Marcsi 1994-ben, családja biztatására jelentkezett a Magyar Televízió riporter- és műsorvezető-képző iskolájába, első önálló műsorvezetői munkája pedig a Telemázli című tévés vetélkedő volt Dömsödi Gábor és Geszler Dorottya oldalán.
Egy évvel később a népszerű Játék határok nélkül vetélkedősorozat háziasszonya lett, ahol három évadon keresztül láthatták a nézők. 1997 és 1998 között Rózsa Györggyel vezette a Szombat Este című zenei műsort, majd a Zeneszombat műsorvezetője és felelős szerkesztője volt. Később több magazinműsort is vezetett, ám saját bevallása szerint a televíziózással töltött hosszú évek alatt igencsak kiábrándult a média világából.

Így nem volt meglepő, hogy 2002-ben egy kisebb, akkor induló csatornához, a Hír TV-hez pártolt, ahol azóta is a meghatározó arcok egyike. Marcsit sokan vádolták, hogy karrierje miatt nem szült gyereket, ám tavaly egy beszélgetős műsorban fény derült az elvált műsorvezetőnő szomorú titkára: gyerekkori betegsége következményeként nem vállalhat babát. A még mindig dögös híresség évek óta boldog párkapcsolatban él, ám mivel óvja magánéletét a nyilvánosságtól, nem beszél arról, ki a partnere.
A bájos műsorvezetőnő már igen fiatalon, 19 évesen a reflektorfényben találta magát, amikor 1989-ben a Miss Hungary harmadik helyezettje lett. A barna hajú szépség az udvarhölgyi cím mellett több különdíjat is elnyert, és ugyanabban az évben kezdődött tévés karrierje. Borbás Marcsi mellett ő volt a Telemázli másik háziasszonya, majd a Játék határok nélkülben váltotta fel kolléganőjét. Ezenkívül olyan műsorokat vezetett, mint a Sportszombat, a Popkorong vagy a Táncdalfesztivál, sőt, a híradózásba is belekóstolt.

A dögös tévés 40 évesen is remek formában van, amit elmondása szerint a rengeteg sportnak köszönhet. Dorottya Pilates-edzéseket tart, emellett aerobikozik, úszik, fut, korcsolyázik. Annak idején sok férfirajongó irigyelte Veres István üzletembert, hiszen ő volt az a szerencsés, aki oltár elé vezette a szépséget, házasságuk azonban nem bizonyult hosszú életűnek. A pár közös gyermeke, Laura 15 éves, és már most legalább olyan csinos, mint bájos mamája.
A szőke bombázót 1993-ban ismerte meg az ország, amikor a műsorvezető, Vágó István csinos segítőjeként feltűnt a Mindent vagy semmit című vetélkedőben. A tehetséges és nem utolsósorban észvesztően dögös lány gyerekkora óta a show-biznisz bűvöletében élt. Háromévesen már kamera elé állt, énekelt a Magyar Állami Operaház gyermekkórusában, és elmondása szerint mindig is színésznőnek készült, édesanyjához, Vajda Mártához hasonlóan. Egy darabig óvónőnek tanult, majd jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ám tanulmányait nem fejezte be, mert közbejött a Mindent vagy semmit, melynek öt évig volt háziasszonya.

Emellett több fővárosi és vidéki színpadon játszott folyamatosan, a székesfehérvári Vörösmarty Színháznak alapító tagja. Szerepelt néhány filmben, sőt, 1998-ban egy szólólemezt is megjelentetett, ám végül mégis színpadi színésznőként találta meg igazi hivatását. Egy elsietett és rövid életű házasság után a 38 évesen is gyönyörű sztár 2005-ben mondta ki a boldogító igent párjának, Ács Bálintnak, aki stílusosan Valentin-napon kérte meg a kezét. A csalódott férfirajongóknak pedig nem maradt más, mint az, hogy dögös kedvencük Playboy-képeivel vigasztalódjanak, melyek 2000-ben jelentek meg a nyuszis magazin hasábjain.
Móni az RTL Klub Meri, vagy nem meri című vetélkedőjével vált ismertté, és hosszú éveken át a csatorna egyik meghatározó arca volt. Az induló, új tévéadó az ő játékműsorával kezdte meg a sugárzást 1997-ben, amivel a sztár gyerekkori álma vált valóra. Mint mondta, egész életében arra vágyott, hogy műsorvezető lehessen, Dévényi Tibortól is ezt kérte annak idején a Három kívánságban. A vidám, közvetlen lányt hamar megkedvelték a tévénézők, így hamarosan több műsor háziasszonyaként is felbukkant a képernyőn. Szerepelt többek között a Reggeliben, a Delelőben, vezette a Játékzónát, és az RTL Klub fennállásának 10. évfordulójára készült Kvíz 10 című műsort.

A közönség telt idomaival ismerte és szerette meg Mónit, így aztán sokakat meglepett, hogy a korábban súlyproblémákkal küzdő híresség az évek során szinte a felismerhetetlenségig lefogyott.
10 év alatt 20 kilótól szabadult meg, és annyira megjött az önbizalma, hogy dögös alakját a Playboy magazin hasábjain is megmutatta. A 36 éves tévés ma nádszálkarcsú, és szexisebb, mint valaha. Két sikertelen házasság után úgy tűnik, végre a nagy szerelem is rátalált. Párjával, a milliomos üzletember Kevinnel jelenleg Amerikában él, de gyakran látogat haza.
Fotók: Europress
Onyutha Judit, Lilu, Zséda és Ábel Anita: mi a közös bennük? Mindannyian boldog és büszke sztáranyukák, akik őszintén meséltek ezzel kapcsolatos érzéseikről a Femina riporterének.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj új, formabontó csomagot a TEKA-tól a tökéletes konyháért! |
| Nyerj UltraContour és VelaShape kezelést 104 ezer forint értékben! |

| Ezek a világsztárok koncerteznek nálunk nyártól! |
| Különleges családi hétvége! A gyerkőcök imádni fogják! |
| Válassz tisztasági betét helyett egy jobb megoldást! |
| Egy ásványi anyag a sikeres fogyókúrához |




