Így még biztosan nem láttad Ernyey Bélát! Gyerekkori fotókat mutatott magáról a sármos színész

Tündéri kisfiú volt.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Fem3 Café legutóbbi műsorának vendége volt Ernyey Béla, ahol a jóképű színész a gyerekkori fotóit is megmutatta a nézőknek.

Amint az a képeken látszik, a ma már 72 éves sármőr igazán tündéri kisfiú volt, aki bizonyára elvarázsolta a környezetében lévő hölgyeket is.

Az úriember három szabálya

Nagyapjától pedig elsajátította az úriemberlét fontos szabályait is, miszerint egy úriember sohasem éhes, sohasem szomjas és sohasem türelmetlen.

Ezek közül bevallása szerint utóbbival gyűlik meg még mindig a baja, mert bármennyire is elégedett az életével, néhány dolgot legszívesebben jól megsürgetne.

Ezek közé tartozik az, hogy a diákjai mihamarabb elsajátítsák az előadó-művészet fortélyait, Ernyey Béla ugyanis ősztől a kaposvári egyetemen zenészmesterséget tanít.

Ám mint elmondta, kissé türelmetlenül állt a diákokhoz, és nagyon fel tudta mérgesíteni magát, ha egy-két óra elteltével még mindig nem úgy csinálták a dolgokat, ahogy elvárta.

Igyekszik leküzdeni türelmetlenségét

Utóbb azonban rájött, a saját tudását évtizedeken keresztül fejlesztette, tökéletesítette, nem szabad hát elvárnia, hogy a fiatalok rögtön mindent tudjanak.

- Azt hiszem, disznóság volt részemről elvárni azt, amit tulajdonképpen tőlem kell, hogy megtanuljanak, rettentően szégyellem is magam ezért - ismerte el a műsorban.

Mindemellett azt is bevallotta, nagyon izgul, hiszen most jelent meg német nyelven az egyik regénye, a Tapadós tangó, így kíváncsian várja, milyen reakciók érkeznek majd a könyvre.

Fotók: Fem3Café

Magyar sármőrök a filmvilágból

Nézd meg, mely magyar színészekért rajongott egykor a közönség!

A fél ország szerelmes volt belé! Fotókon a nyolcvanas évek jóképű magyar színésze

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük