
A legtöbben azt hitték, második gyermeke születése után Emilio a fellegekben jár.

Ez azonban nincs így: a népszerű énekes egy családi probléma miatt nem lehet felhőtlenül boldog.
A sztárról sokan tudják, hogy a 2011 novemberében született Vivien Noa mellett van egy kamasz gyermeke is.
13 éves lánya viszont az utóbbi időben elzárkózik az énekestől, és mostanában elmaradtak a találkozások is.
Ő úgy érzi, miután újranősült, még nem kezdett el romlani a kapcsolat közte és gyermeke közt, de idővel a furcsa dologra lett figyelmes.
- A 13 éves lányom úgy beszélt, mint az anyja. De megpróbáltam orvosolni a helyzetet, például azzal, hogy vettem egy kiskutyát, amire a lányom már nagyon vágyott - mesélte Joshi Bharatnak.
De nem érte el a célját sem ezzel, sem a főzéssel, sem pedig azzal, hogy cirkuszba akarta vinni a nagyobbik lányát.
Joshi Bharat kérdésére elmondta, hogy nemcsak a születésnapja alkalmából ajándékozta meg előző házasságából született gyermekét, hanem leste minden kívánságát: mindig megadta neki, amit kért.
Majd hozzátette: szeretné türelmesen, de a lehetőségekhez képest minél előbb rendezni ezt a családi ügyet. Azt reméli, előbb vagy utóbb kisebbik lánya lesz a kapocs közte és a lázadó kamasz közt.
Fotó: RTL Klub/ Bársony Bence
A Megasztár5 versenyzői megmutatták a Feminának, hogyan próbálnak közösen a Megasztár-házban az élő fellépések előtt.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj narancsbőr ellen ampulla csomagot a csodaszép bőrért! |
| Nyerj különleges, márkás sheás testvajat és tusolókrémet! |