
Bár az abszurd humor nem újkeletű Magarországon, hiszen annak idején Karinthy és Örkény is szívesen bevetette, azért az kétségtelen, hogy az utóbbi évtizedekben elsősorban a L'art Pour L'art társulatnak köszönhető a műfaj virágzása.

Vagy ahogy Laár András megjegyezte egy riportban: - Lefektette már néhány nagy öreg a dolgot, nem mi találtuk fel a spanyolviaszt, csak vastagítjuk.
Persze a nyolcvanas években formálódott csapat nem maradt volna fenn több, mint húsz évig, ha a tagjai nem lennének egytől egyig tehetséges művészek.
Közéjük tartozik Dolák-Saly Róbert is, akit a nagyközönség leginkább a kelekótya, minden rekordot megdönteni akaró Pandacsöki Boborjánként kedvelt meg. Dolák-Saly szerint Boborján egy kutya és egy ötéves gyerek keveréke - talán ezért is szeretik annyira a nézők.
Az 55 éves sztár egyébként igazi polihisztor, hiszen nemcsak a humort műveli magas fokon, hanem emellett zeneszerzőként és íróként is ténykedik. Sőt, nem egy hazai filmben is játszott már: az 1997-es Csinibabában például rendészként bukkant fel.
Nemsokára pedig egy újabb arcát is megismerhetik a tévénézők. Jövő héten ugyanis az RTL Klub Reggelijének lesz a műsorvezetője egy napra, Hajós András, Dombóvári István és Jáksó László mellett!
Mint Dolák-Saly Róbert a csatorna Fél kettő című műsorában elmesélte, rendkívül izgalmasnak találja a felkérést. Ugyanakkor azért nem teljesen ismeretlen terep számára a műsorvezetés, hasonló helyzetben próbálta már magát, bár igaz, nem milliók előtt.
Természetesen azért a fellépéseket sem hanyagolja el a L'art pour L'art társulattal: augusztus 19-én a Diósgyőri várban találkozhatnak velük rajongóik, hogy megtornáztassák rekeszizmaikat.
Fotók: Europress
Az otthonában fogadta a Femina riporterét Dr. Lisa Cuddy magyar hangja, a Jászai Mari-díjas Györgyi Anna, aki nemcsak kiváló színésznő, hanem kétgyerekes sztáranyuka is.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj új, formabontó csomagot a TEKA-tól a tökéletes konyháért! |
| Nyerj UltraContour és VelaShape kezelést 104 ezer forint értékben! |